Majdnem teljesen jól. :)

Csumeszka!!!

Itt az ideje egy kis blog írásnak… :) Már egymilliárd éve nem írtam. Na jó nem… Csak másfél hete.

Annyi minden összegyült a fejemben, hogy alig jut eszembe most valami. Na mindegy, azért próbálkozom.

Múlt hét elötti héten kezdett jobban lenni a lábam, plusz megkaptam a sínemet is, amit anyum küldött. Abban biztonságosabbnak éreztem a lábamat, úgyhogy volt merszem felkelni és folytatni kis életemet itt.

Gondoltam könnyü hétnek nézek elébe, hiszen a musical miatt egész héten csak a kórusban fogok kornyikálni, ami a hangszálaimon kívül semmire nem megterhelö. Hát… tévedtem. Sokkal keményebb hét volt, mint eddig bármelyik. Viszonylag jól bírtam a strapát. Már az elején közölte velem az énektanárnö, hogy bármikor leléphetek ha gondolom, mert a kontakt tanárom által fel lettem mentve a lábam miatt.

De minden órán ott voltam egészen péntekig. Minden nap 3x másfél órát kellett lenni a music teremben, ahol mindenféle gyakorlatok mellett (légzés, kisebb torna, bemelegítés, beéneklés, stb.) 9 dán dalt kellett betanulnunk. Nem énekeltük végig, inkább a háttérénekesei voltunk a szereplöknek. Csak egyes részeknél szálltunk be, valamint rengeteget „hú”-ztunk és „je”-ztünk. :) Ettöl függetlenül nagyon élveztem, mert klassz volt a hangulat, mindenki tudta a dolgát, pontosan érkezett amikor kellett és az egész egy nagy szórakozás volt, mégis nagyszerüen összedolgoztunk és komolyan vettük a munkát.

Sajnálom már, hogy nem vettem fel mp3-ra az órákat, mert annyira jó dalok voltak és olyan élvezettel énekelte mindenki, hogy szuper hangulat lett szinte minden nap. Mindenki mosolygósabb és toleránsabb volt mint általában, a tanár pedig kedves, türelmes, vicces, lehet vele hülyülni, tök laza, és fantasztikus hangja van. 3 féle szólamban énekeltünk, tök nagy profizmussal (szerintem), néha olyan volt mintha az Apáca Show-ban lettünk volna. :) Doboltunk, egyesek táncoltak, tomboltak, (a tanárnövel egyetemben) angol dalt is énekeltünk, csak úgy szórakozásból, hozták nekünk a gyümölcsöt, kávét, sokszor volt szünet, bármikor kimehettél wc-re, szóval nagyon laza volt. Eszembe jutottak a Marczis órák… :S Hm… Nekem fura, hogy mennyivel lazább itt minden, nincsenek szabályok, még sincs szükség fegyelemre és mindenki tudja a dolgát, nem késik, nem nyavalyog, stb. Hogy lehet ez?

A tanárnö mindig odafigyelt ránk külföldiekre, sokszor elsütött egy-egy poént és volt egy lány is aki mindig fordított nekünk, nagyon jó fej volt. :) De nem is lehet leírni a hangulatot, azt érezni kellett. :)

A zeneterem külön épületben volt, minden reggel 9-re kellett menni és én egy kis lejtös ösvényen jutottam el odáig. (úgy közelebb volt) Jó volt úgy indítani a reggelt, hogy száguldottam lefelé és közben a tenger illatát sodorta felém a szél. Ez hiányozni fog. :)

Az utolsó napokban már nagyon feszített volt a tempó és kezdett egyre gyakrabban fájni a lábam.

Csütörtökön a 3x másfél óra mellett, este fél 8-tól éjfélig próbáltunk. A tornaterem volt berendezve színpadnak, görögösen ráadásul, tehát mi voltunk színpadon, a székek magasan, és lent, középen volt egy rész meghagyva a színészeknek. Eléggé bepánikoltam, mert nagyon gagyinak tünt a tákolmány, amin lennünk kellett, a kocsisok voltak elöl, hátul az egészségesek, akik elöszeretettel másztak keresztül rajtunk. Nagyon meleg volt... Egyszer le is szakadt valami cucc, mert az egyik dán rá állt valami állványra. Nagy sikítozás mögöttem, azt hittem ránk döl az egész, eszembe jutottak a régi emlékek (amikor leszakadt alattam a színpad) és már a sírás határán álltam és azért imádkoztam, hogy élve lejussak innen. Végül 5 óra múlva sikeresen leszedtek a színpadról, méghozzá törött végtagok nélkül. :)

Azt tervezgettem, hogy milyen mentöakciót találjak ki a magam számára, hogy többé ne kerüljek ilyen helyzetbe. Semmi használható nem jutott eszembe, mert a legmagasabb szopránban voltam, és a csapat a színpad túlsó végén volt, tehát elsöként kellett felmennünk és teljesen elzárta az utat a többi nyomi. Zsákutca…

Másnap több óráról hiányoztam, és sikerült ledumálnom, hogy az egyik föpróbán a színpad elött lehessek. (akkor meg majdnem elütöttek a táncosok de mind1 :) Tökre hülyének néztek az emberek, hogy miért nem akarok felmenni, egyedül Inge, az énektanár volt teljesen megértö és laza. „Ha nem akarsz, akkor nem kell felmenned, jó leszel itt is.” :)

Rögtön levágta, hogy miért hiányoztam sok óráról, egyáltalán nem haragudott, csak sajnálta, hogy nem voltam ott, mert, hogy jól énekelek. (nem tudom miböl gondolhatja, mert szólóban még sosem énekeltem neki… Ennyire jó füle van?)

Kérdezett a lábamról, hogy mi a baja, miért fáj, meg olyan poénokat benyögött nekem néha, hogy szét röhögtem a fejem. (belenyom a kezembe egy hullámcsatot, „kell? Ja nem? Mindegy… ajándék!” :) És vigyorog rám mint a tejbe tök. Ez angolul még viccesebb. Carsten úgy nyitotta a reggelt (Kaméleon barátunk) hogy megölelt, ami tök jól esett töle. A színpadon álltam, ö a földön és így voltunk egy magasak. :)

Szombaton volt a premier, már mindenki kezdett kikészülni a fáradságtól (pénteken 6x másfél, 2 órás próbák voltak) úgyhogy már nagyon vártuk, hogy túl legyünk rajta.

Délután 2-kor volt a premier, feketében voltunk, fekete kalappal és vörös rúzzsal, ami a 20-as éveket idézte. A díszletek, kosztümök, fények, effektek, minden tökéletes volt, mindenki olyan profizmussal dolgozott, hogy csak lestem. Voltunk vagy 400-an a tornateremben, sok meghívott vendég (család, barátok) meg persze mi az elöadók.

A zenekar nagyon klassz volt, mellette álltunk mi a kórus, aztán voltak a statiszták, a táncosok, meg azok akik a fényeket, a hangbeállításokat és effekteket csinálták, a producer és a rendezö, a segítök, akik pakolászták a díszleteket.

Egész héten mindenki más feladatot végzett. Zoli például a filmeket vágta (ezek is kellettek a musical-be, mert az egy filmforgatásról is szólt) Minoriék például a kosztumöket csinálták, mindenkinek, méretre szabottan. 1 hét alatt olyan színvonalas musicalt összehoztak/összehoztunk, hogy ámultam-bámultam. Nem tartom valószínüleg, hogy erre otthon, mi magyarok képesek lettünk volna.

Már eleve ha azt nézzük, hogy mennyire összetartó, kitartó és profi volt mindenki.

Sehol egy panasz, a munka miatt, vagy irigykedés, hogy miért te kaptad a föszerepet, miért nem én? stb.

Ez is az életre nevelés, hogy hogy tudunk bizonyos idöre, közösen, színvonalas munkát létrehozni és mennyire tudunk együtt müködni, ha megköveteli a helyzet.

Hát a dánok nagyon tudnak. Ezt taglaltuk a magyarokkal este a díszvacsorán. Nem véletlen, hogy ennyire sikeresek az életben.

A premier után kajáltunk, aztán pedig buli volt. 2-ig maradtam, picit táncolgattam (csak óvatosan), Zoli meghívott egy sörre, meg csapódtam mindenfelé, amikor buli van, a dánok is nyitottabbak, jobban lehet velük kommunikálni.

Most már szerencsére egyre több ember van akihez oda lehet ülni, csatlakozni, beszélgetni egy kicsit. Persze nem komolyan, és nem szabad nekik nagy jelentöséget tulajdonítani.

Mindig vannak új emberek, most is jött egy japán lány, annyira kedves és nyitott, alig beszél angolul mégis tök könnyen megérteti magát és mindenkihez oda megy, mosolyog, stb. Elsö nap is halál lazán kommunikált mindenkivel akivel csak összefutott. Hát eszembe jutott az én „siralmas” elsö napom… Na igen. Tanulni lehetne töle.

Vasárnap egész nap pihengettem.

Ma dán órám volt, rettenetesen levagyok maradva, úgyhogy megbeszéltük Zolival, hogy tanulunk délutánonként.

Mostanában is nagyon hullámzóak a napjaim, mondhatni nem könnyü…

Nem könnyü mindenkire mosolyogni, mindig nyitni és jó kedvü lenni, akkor is, ha szarnak a fejedre. Folyamatosan harcolni azért, hogy észre vegyenek. („Market yourself”)

Most épp nagyon jó kedvem van, nem tudom mitöl. :) Tény, hogy ilyenkor az emberek is máshogy állnak hozzám.

Az esetek többségében azt tervezem, hogy hogy megyek haza június elött, mert mióta nincs sport, nem nagyon találok (az éneklésen kívül) olyan tevékenységet, amit igazán élveznék. És szeretnék mást is csinálni a nyáron, mint tanulni folyamatosan. Ehhez viszont minél hamarabb be kéne hozni a lemaradást.

De egyelöre most elvagyok, és hagyom hogy sodorjanak magukkal az események. 3 hét múlva itt van Barcelona, utána pedig már kezdödik is a következö fél év, vagyis inkább negyed év, amikor új szakokat lehet váltani. Bejön nagyon sok tavaszi sport és egyéb dolgok, lehet majd vitorlázni, aztán énekre is járok Ingéhez, most szerdán lesz vele az elsö órám.

Nem nagyon tudom a dánt, ami elég ciki, de mivel jött egy új tanár, aki nagyon kedves és jó fej, ezért megjött a kedvem, hogy elkezdjek dánul tanulni (így 2 hónap után :). Mellette spanyol tanár is, úgyhogy majd utána járok, hogy nincs e valami spanyol szakkör vagy ilyesmi, amire lehetne jelentkezni. Mellette minden nap az angol, hogy 1 héten a 100-ból, csak 90-szer égjek be. Anna adott egy tök jó könyvet, amiben leckék vannak, még néha gyakorol is velem, amikor van ideje. (ha már nyelvet tanulunk tanuljunk egyszerre 500-at! ) :)

A sok filmnézés is nagyon hasznos. Tegnap este megnéztük a Hütlen-t Richard Gere-rel, utána meg vitatkoztunk, hogy mi lett a vége. :D Elég vicces volt. Annáék szerint feladták magukat a rendörségen, szerintem meg elmentek Mexicóba és boldogan éltek amíg meg nem haltak. (én az örök optimista) Miért mondja mindig mindenki azt, hogy naiv vagyok?

Na mindegy. :)

Ma 12-kor végeztem és nem kell utolsó órára mennem, mert felvagyok mentve. :) Most a kedvenc sport órám lenne Helle-vel, de azért nem bánom, hogy pihizhetek. Nena, a kontakt tanárom nagyon rendes, mindent elintéz nekem, segít választani új szakot az úszás helyett.

Most ráakar beszélni, hogy drámára menjek. (normális??? :) Mondjuk nagyon is érdekelne (a musical után kedvet kaptam a színészkedéshez) de hát otthon sem túlzottan ment a színi tanodában, akkor Dániában mit akarok? Na mindegy, azt mondta, hogy majd utána kérdez, mennyire kell dánul nyomulni.

A másik lehetöség a film, média, angolul vannak a filmek, úgyhogy ehhez is lenne kedvem. :) Azt hiszem Dagmar is pont ott van.

Most találtam egy jó oldalt (www.playonclick.com) ahol fenn van rengeteg film, meg sorozat. A legjobbak is. Sokhoz felirat is hozzá van adva, úgyhogy minden nap megnézek valamit, ezekböl tök sokat tanulok.

Mondjuk, amennyire levagyok maradva a dánból, szerintem dániai életem hátralévö részét az internetkávézóban fogom leélni, az tele van ugyanis dán nyelvtanító programokkal.

Amúgy a nyelvtan nagyon könnyü, ha tudsz pár szót, csak összerakod a mondatot és már tudsz makogni valamit. Zolinak már nagyon megy. Irigylem is érte. :) De a kiejtés az brutális… Néha benyögnek egy olyan „Hö”-t, amit Gaxsta Zoli szokott :) és az már egy szó. :D

Juj már csak 19 nap és indulunk Barcelonába!!!! :)

Wow el sem hiszem. :P

Ja amúgy képzeljétek… egyik nap gyanútlanul zabálom a nutellás kenyeremet (Kati nénivel megvetettem és kevesebb mint 1 hét alatt elfogyott… No comment) amikor odajön hozzám Martin (Dagmar barátja) aki az újságot csinálnja. Készült egy ilyen idióta magazin, amíg tartott a musical. Minden este új cikkekkel. Olyasmi mint a Story vagy a Best otthon, szóval ilyen bugyuta pletykák vannak benne, interjúk, meg viccek. Néha beraktak infókat pár európai országról. (Mo. is köztük volt, de olyan olyan képet raktak be, amin úgy nézett ki a Lánchíd, mint amin végigsöpört az Aug. 20-ai „cunami” :) Na mindegy, szóval vicces újság volt, sok dánnal persze, és dánul. Egy oldalt azért lefordítottak angolra is.

Általában a menöbb emberek kerültek a föoldalra. (ez végülis egy „középiskolaszerüség” (High School) ugyebár)

És akkor Martin megkérdezte, hogy készíthet e velem egy interjút. Nézek rá bambán…

„Velem???” Többször is megkérdeztem, hogy komolyan gondolja e. Komolyan gondolta.

Mellesleg az összes nap normálisabban néztem ki, aznapra döntöttem úgy, hogy inkább valami sportos szerelést veszek föl, elvégre az újságba úgysem raknak be, (reménykedni még lehet nem?) meg más alkalom sincs, ami miatt ki kéne öltözni.

Hát… lefotóztak és egy „csodálatos” kép került be rólam az újságba. :D

Na mindegy. Kati nénivel, Dagmarral és Nobuval is csináltak interjút, hogy hogy érezzük itt magunkat mi, Internation-elek. :)

Martin jó fej. Szeressük. :)

Ma majd rakok fel képeket a musicalröl, meg késöbb az újságot is megpróbálom valahogy berakni. (elötte le kéne fényképezni) Késöbb lesz dvd az elöadásról, abból szerintem mindenki kapni fog. (remélem ingyen)

Most megyek, tanulgatok, meg élvezem, hogy szabad vagyok ma délután. :)

Megint búcsúznék Ganyi Károly egyik gyönyörü versével, amit nekem írt. :)

Köszönöm mindenkinek a kommenteket (az eddigieket és azokat is amiket majd írni fogtok. :)

Ja és nagy öröm, hogy látni fogok Marczis arcokat itt 2 hétig, remélem jöttök minél többen! :)

Egy kis ízelítö abból, amiröl majd írni fogok a késöbbiekben:

-Jante törvény (miért ilyenek a dánok, amilyenek?)

-Ének (lehet, hogy ösztöl beindul majd a karrierem. :)

-EVS (külföldi önkénteskedés)

„Dancsi miért írod úgy a naplódat, mintha egy pletykarovatot vezetnél???” Na mindegy :D Bocsi, tényleg újságírónak készülök. :)

Pusszanat mindenkinek! Hamarosan jönnek a képek!

Júúúúj de izgi!!!! Beverly Hills 90210!!!! (oké… nem vagyok hülye, csak jeleztem, hogy még megvan a régi énem is. :P)

Smaccantás!!!! :)

Daniela

Elmondok hát most valamit,

Megismertem én valakit.

A tévében láttam meg Őt,

Danielát, a gyönyörű nőt!

Aznap este nem aludtam,

Szüntelenül rád gondoltam.

A zene neki minden álma,

Tudom már, hogy mi a vágya!

Így esett, hogy rátaláltam,

Interneten bepipáltam.

A zenélést ajánlottam neki,

Hisz' tudtam, hogy Ő azt szereti!

De Ő sajnos nem keresett,

S ez bizony rosszul esett.

Sok mindent a fejéhez vágtam,

De szinte rögtön meg is bántam.

Eltelt közben néhány hét,

De addig semmi nem történt.

Dániába utazott Ő,

Daniela a csodaszép nő!

Szomorú volt, ezt megírta,

Nehéz volt, de csak kibírta!

Néhány szóval próbáltam bíztatni,

Igyekeztem megnyugtatni.

Aztán csoda történt, újra beszéltünk,

S a rég múlton már csak nevettünk.

Egy dalt küldött át énnekem,

Minek szövegét nem feledem!

Boldoggá tett, hogy rám gondolt Ő,

Daniela az énekesnő!

A dal hamar megszületett,

Daniela rám nevetett.

Örültem, hogy tetszik neki,

Nem hittem, hogy elénekli!

Született még két változat,

Ez tényleg nem nagy áldozat!

Daniela a gyönyörű nő,

A színpadon lesz énekesnő!

S ha a vágya valóra válna,

A lelke már többé nem fájna!

Szerintem kissé tévesen ítél meg, (nekem a “gyönyörű” szóról nem én jutok eszembe :D) de végülis a Fókuszban tényleg jó volt a világítás… :)