Kedves Drága Olvasóim!
A "The life in Denmark" utolsó fejezetét láthatjátok. :) Mielőtt itt nagy ömlengésbe kezdenék, előtte elmesélem az elmúlt napok eseményeit. :)
Szerda este volt az "éjszakai portya", amiről előző bejegyzésemben meséltem. 11 előtt gyorsan lefürödtem, kicsit kitakarítottam és vártam Nobut, aki megígérte nekem Skype-on, hogy eljön, hogy ne kelljen egyedül mennem és szenvednem a dánokkal a sötétben. 3/4 11-re volt megbeszélve a tali a szobámban, kicsit tartottam tőle, hogy nem jön el, de szerencsére betartotta a szavát. :) Előtte Kata és Anna is benéztek, mindegyik csapatnak volt valami ismertetőjegye. Kata feketében volt, Anna oroszlánnak volt beöltözve, nekünk (mint utólag kiderült) pirosban kellett lennünk. Ebédlőben korom sötét, befújva száraz jég, sejtelmes, kissé horrorisztikus zene, hörgő hangú dánok, információ átadás céljából, stb. Szerencsére a fordító nem hörögve beszélt, úgyhogy nagyjából megértettük, hogy mi vár ránk az elkövetkezendő órákban. Gyakorlatilag ugyanaz volt a szitu, mint első héten, amikor teremről teremre kellett járni mint általános iskolai osztály, és feladatokat végre hajtani. Csak kicsit át volt alakítva "Rettegés fokára". Mivel az idegeim azóta nem voltak túl jól, mióta pár napja megnéztem azt a horrorfilmet (és "Jézus" rám hozta a szívbajt), így nem díjaztam különösebben a feladatokat, de mivel Nobu ott volt, még akár élvezhetőnek is mondhattam némelyiket. A suli szerintem tökéletes helyszín lenne egy horrorfilm forgatáshoz, most egész más megvilágításba lett helyezve az épület. Sötét szobák, sejtelmes folyosók, pince, 500 bejárat (ahol bejöhet a gyilkos :D), erdő, tenger, stb. Az első feladat cuccok kóstolgatása és fogdosása volt, nekem "csak" egy kakaós makaróni tészta jutott, de volt aki wasabit (erős japán szószt) kóstolt tisztán, vagy valami más undorítóságot. Aztán a sötét ebédlőben memória kártyákat kellett keresgélni, voltunk az erdőben is, (szerencsére nem volt olyan hideg kinn kivételesen) ahol egy vödör jéghideg vízből kellett kikeresni a labdákat. A víz tele volt mindenféle undorító növénnyel és mint kiderült később (ez volt a szerencsém), egy döglött hallal is. Aztán néztünk 6 horrorfilmből részletet és utána kérdésekre kellett válaszolni. (Fűrész 2, Ördögűző, Sikoly, és Alien, ezeket ismertem fel) A másik szabadtéri feladat vicces volt, megadott tárgyakból kellett valakiből félelmetes jelenséget csinálni, David, az egyik kerekesszékes csávóka volt a "kiválasztott", a többiek Osama Bin Laden-t kreáltak belőle. :D A legtöbb feladatnál alig fordítottak, már rég elkezdődött a tennivaló, mire végre valakinek eszébe jutott, hogy mi is ott vagyunk. Az volt a mázlim, hogy ott volt Nobu, csomót röhögtünk, meg dumáltunk magunkban, amíg a dánok jól elvoltak. A felénél lelépett, mert megunta, én még kajáltam egyet, aztán olyan 2 körül elmentem aludni. Nélküle már én sem tudtam volna élvezni, nem leszek hajlandó a sötétben hallgatni a dán kuruttyolást és könyörögni, hogy szíveskedjenek már fordítani... Ott voltam, nem vontak le pontot miattam, úgyhogy én ennyit tehettem. Mesélték másnap az Annáék, hogy volt még sok jó feladat, amiből persze bánom, hogy kimaradtam. Voltak viccesek, illetve egy elég félelmetes is. Pincében egy sötét szobában levetítettek valami pszicho-filmet, hogy megfelelő lelkiállapotba kerüljenek a szerencsétlenek, majd kiugrottak a sarkokból, hogy megijesszék őket, illetve leöntötték vízzel. Na jó, nem bánom, hogy ennél a résznél nem voltam ott, de egyébként igen, mert nagyon jók voltak a feladatok. Ha lehettünk volna egy csapatban mi, nemzetközi diákok, akkor valószínűleg szuperül éreztük volna magunkat. Így viszont... teljesen élvezhetetlen volt az egész. :( Nem teljesen... na de értitek... :)
Másnap volt az utolsó buli, ami hasonló volt mint első héten pénteken. Kiöltözős cucc, mindenki az asztaltársaságánál ül, ugyanolyan szar kaja, stb. Nobu csinos kis kimonoban feszített, nagyon ari volt, előtte Martaval karaokeztunk egy utolsót még a zeneteremben. Elfogyasztottuk a kajcsit, majd átmásoltam pár képet a gépemre Nobu pendrive-járól, mert tudtam, hogy másnap reggel ők már utaznak. Sikerült totál elérzékenyülnöm, amikor eljutott a tudatomig, hogy tényleg itt a búcsú ideje és talán sosem látom már őket viszont. El is pityeredtem, mire Marta is elsírta magát, olyan aranyos volt, egy nagyon erős nőnek ismertem meg, nem gondoltam volna, hogy valaha látom őt sírni, főleg miközben engem ölelget. :) Én maradtam utoljára a sorban, ami nagyon jól esett tőle, mondta, hogy nem akar nagyon elköszönni, nem vagyunk olyan messze egymástól és ha igenis teremtünk rá alkalmat, akkor találkozhatunk még az életben. És, hogy szuper csajszi vagyok és ne hagyjam abba az éneklést. Nobuval is megöleltük egymást 2x, még készült pár közös kép, majd bye bye. Én még bejöttem a szobámba kicsit túltenni magam a melankólián és átöltözni, akkor csináltam (gyors felindulásból, még a történtek hatása alatt) a videót. Olyan fél 12 körül kimerészkedtem, találkoztam a többiekkel, mindenki hót koki volt, engem és Zolit leszámítva. Utóbbi már valamennyire kijózanodott, én pedig nem nagyon tudtam inni, azóta is az a rémes macskajaj van az emlékeimben. Úgy éreztem, hogy már semmit nem lehet kihozni az estéből, úgyhogy gondoltam lefekszem, semmi kedvem nem volt bulizni, de előtte elindultam chipset venni. Megláttam Momo-t, na mondom, ő is holnap utazik, odaülök hozzá, már nem sokat láthatom, pedig nagyon megkedveltem. Volt egy vagon chips nála, úgyhogy duma közben ez a kívánságom is teljesült. :P Ezután indult a lavina. Mikkel (nem a herceg, a másik) felkért táncolni, tök ari volt, vele roptuk egy darabon, majd ismét összefutottam a többiekkel, meg közben Momoval is megbeszéltük, hogy táncolunk. A dohányzóban a Sammel nevű csávóka (akivel a bálba mentem) is kint volt, elkezdtünk hülyülni, cigiztünk, iszogattunk (meghívott egy sörre), táncoltunk, "stb". :))) Mint kiderült, szakítottak a barátnőjével, mondjuk ez egyes jelzései után ez már egyértelmű volt, úgyhogy kellemes befejezése lett ez mind az estének, mint Dániának és a fél évnek. Az est többi részében ökörködtünk, táncoltunk Annával, Katával, Dagmarral, élő zenekar volt, szuper hangulat és zene, nem nagyon ittam csak egy kis sört, teljesen józan állapotban is nagyon jól tudtam magam érezni. Sok kép készült, de egyik sem a Zoli gépével sajnos, úgyhogy azokhoz csak később tudok hozzájutni. (remélem valamelyik "vicces kedvű" gyerek nem rakja fel Facebook-ra, mert van néhány kompromitáló is :P) Kb. fél 6 körül ágyba is kerültem, és egyáltalán nem bántam, hogy azon elhatározásomba, hogy lelépek 11 körül aludni a sors közbeszólt, sosem lehet tudni, hogy mikor tartogat számodra meglepetéseket az élet. ;)
Ma délután még évzáró, igazgató beszéde (nagyon vicces volt tegnap néhány tanárt, illetve az igazgató urat is keresztbe kasul szelni a folyosókat, de tény, hogy az utolsó az este, az mindenkinek utolsó este :)), búcsúzkodás a tanároktól, diákoktól, stb. Nem bírom az ilyet, nem szeretek búcsúzkodni, most kivételesen örültem, hogy annyira nem épültem be ide, a sok síró arcot látva. Így is kaptam illetve adtam néhány ölelést és persze nagyon furcsa az érzés, hogy vége... kezdődött, befejeződik és ismét kezdődik. Folyamatos körforgás. :)
Íme néhány képecke, majd a "búcsúbeszédem". Na jó az túlzás. :D Csak elköszönök vagy mi :D
Igazgató bácsink :)
Tanárok énekelnek
Vacsi; jól néz ki, de az íze az már kevésbé ütős... :(
Másik kontakt tanárom. Sosem bírtuk egymást, de azon az estén különösen kedves volt velem. :)
Egye-fene egy közös kép a látszat kedvéért! :P
Nobu kimonoban
Anna, mint "scary lion" :)
A zeneteremben dalolászva
Üres a szoba, mondhatni kong, kész Mission Imposible volt bepakolni a cuccaimat, ami kb. még1x annyi, mint amennyivel jöttem. De végül megoldottam. Kati néni kiporszívózott nekem, sok kaját, illetve tisztasági szert kidobtam, ami már nem fért be és otthon is van, leszedtem a képeket a falról, lementem a partra még utoljára megnézni a stéget, a dán tengert. :) Ugyanolyan a szoba, mint amikor ide érkeztem, komolyan úgy érzem, mintha tegnap lett volna, annyira élesen emlékszem minden pillanatára. Talán azért, mert annyira szar volt. :D Amúgy meg igaza van Annának... ez az egész dániai fél év olyan volt, mint egyetlen, hosszú nap. Úgy egybefolyik minden, de mégis kitudok ragadni pillanatokat, amikre hihetetlenül élesen emlékszem. Más lettem, mások lettünk, változtam, és még fogok is.
Nos.. Mit is tanultam itt Dániában, illetve mi változott?
-Mondjuk rá, hogy jobb lett az angolom. De csak mondjuk.
-És ki tudom ejteni a dán szavakat. :)
-Több filmet néztem, mint életemben eddig bármikor. :)
-Sokat tanultam az emberi kapcsolatok terén.
-Megtanultam barátok és család nélkül jól érezni magam.
-Rájöttem, hogy lehet átvészelni egy lábtörést, ha úgy alakul, hogy Spanyolország legmagasabb hegyének tetején vagy. :)
-Eljutottam arra a helyre, ami a 3. helyen áll a ranglistámon. (Spain)
-Sokat buliztam! :)
-És kirándultam.
-És énekeltem. :)
-Megismertem a dán embereket, tájakat, kultúrát.
-Tanultam pszichológiát.
-Kialakult a saját öltözködési stílusom, illetve megtanultam nőiesen öltözködni minden alkalomra. :)
-Ici-pici betekintést is nyerhettem a dán pasik lelkébe. :)
-Sok szituációban feltaláltam magam és felülkerekedtem a részleteken. Mondhatni már nem vesztem el bennük annyira. :)
-Rájöttem dolgokra... magammal és az élettel kapcsolatban.
-Jobban tudom már, hogy mit akarok az élettől.
-És ecetera ecetera.
Hogy megérte e? A választ biztosan tudjátok. :) Köszönöm nektek, hogy mellettem álltatok ez alatt a majdnem 6 hónap alatt, köszönöm a kommenteket, a sok-sok hosszú levelet, a skype-olásokat, a kilátogatást ide, a sok bátorító szót! Ah, és köszönöm a produceremnek, a rajongóimnak, a menedzseremnek, ja ez még nem az a rész? :D Köszi az ittenieknek, a magyaroknak, a takarító néniknek :D, a tanároknak, a köcsög dánoknak, a normálisabb dánoknak, a felületes dánoknak, a kivételes dánoknak, a hétköznapi dánoknak, a bénuska dánoknak, az international-eknek, de főként egy lengyelnek és egy japánnak :P és a dán fiúknak, Mikkelnek aki belém szeretett, a "szőke hercegnek", akivel táncolhattam, Sammel-nek, aki szuperul csókol :P és azoknak is, akik segítettek, amikor a balesetem történt.
Puszi, puszi, bye bye, itt a fuss el vége meg a happy and és társai, otthon találkozunk!
Remélem személyesen sem fogtok megunni! :))))))
Cupp: Lena (Nagyon megszerettem, lassan szokjatok hozzá :P)
A "The life in Denmark" utolsó fejezetét láthatjátok. :) Mielőtt itt nagy ömlengésbe kezdenék, előtte elmesélem az elmúlt napok eseményeit. :)
Szerda este volt az "éjszakai portya", amiről előző bejegyzésemben meséltem. 11 előtt gyorsan lefürödtem, kicsit kitakarítottam és vártam Nobut, aki megígérte nekem Skype-on, hogy eljön, hogy ne kelljen egyedül mennem és szenvednem a dánokkal a sötétben. 3/4 11-re volt megbeszélve a tali a szobámban, kicsit tartottam tőle, hogy nem jön el, de szerencsére betartotta a szavát. :) Előtte Kata és Anna is benéztek, mindegyik csapatnak volt valami ismertetőjegye. Kata feketében volt, Anna oroszlánnak volt beöltözve, nekünk (mint utólag kiderült) pirosban kellett lennünk. Ebédlőben korom sötét, befújva száraz jég, sejtelmes, kissé horrorisztikus zene, hörgő hangú dánok, információ átadás céljából, stb. Szerencsére a fordító nem hörögve beszélt, úgyhogy nagyjából megértettük, hogy mi vár ránk az elkövetkezendő órákban. Gyakorlatilag ugyanaz volt a szitu, mint első héten, amikor teremről teremre kellett járni mint általános iskolai osztály, és feladatokat végre hajtani. Csak kicsit át volt alakítva "Rettegés fokára". Mivel az idegeim azóta nem voltak túl jól, mióta pár napja megnéztem azt a horrorfilmet (és "Jézus" rám hozta a szívbajt), így nem díjaztam különösebben a feladatokat, de mivel Nobu ott volt, még akár élvezhetőnek is mondhattam némelyiket. A suli szerintem tökéletes helyszín lenne egy horrorfilm forgatáshoz, most egész más megvilágításba lett helyezve az épület. Sötét szobák, sejtelmes folyosók, pince, 500 bejárat (ahol bejöhet a gyilkos :D), erdő, tenger, stb. Az első feladat cuccok kóstolgatása és fogdosása volt, nekem "csak" egy kakaós makaróni tészta jutott, de volt aki wasabit (erős japán szószt) kóstolt tisztán, vagy valami más undorítóságot. Aztán a sötét ebédlőben memória kártyákat kellett keresgélni, voltunk az erdőben is, (szerencsére nem volt olyan hideg kinn kivételesen) ahol egy vödör jéghideg vízből kellett kikeresni a labdákat. A víz tele volt mindenféle undorító növénnyel és mint kiderült később (ez volt a szerencsém), egy döglött hallal is. Aztán néztünk 6 horrorfilmből részletet és utána kérdésekre kellett válaszolni. (Fűrész 2, Ördögűző, Sikoly, és Alien, ezeket ismertem fel) A másik szabadtéri feladat vicces volt, megadott tárgyakból kellett valakiből félelmetes jelenséget csinálni, David, az egyik kerekesszékes csávóka volt a "kiválasztott", a többiek Osama Bin Laden-t kreáltak belőle. :D A legtöbb feladatnál alig fordítottak, már rég elkezdődött a tennivaló, mire végre valakinek eszébe jutott, hogy mi is ott vagyunk. Az volt a mázlim, hogy ott volt Nobu, csomót röhögtünk, meg dumáltunk magunkban, amíg a dánok jól elvoltak. A felénél lelépett, mert megunta, én még kajáltam egyet, aztán olyan 2 körül elmentem aludni. Nélküle már én sem tudtam volna élvezni, nem leszek hajlandó a sötétben hallgatni a dán kuruttyolást és könyörögni, hogy szíveskedjenek már fordítani... Ott voltam, nem vontak le pontot miattam, úgyhogy én ennyit tehettem. Mesélték másnap az Annáék, hogy volt még sok jó feladat, amiből persze bánom, hogy kimaradtam. Voltak viccesek, illetve egy elég félelmetes is. Pincében egy sötét szobában levetítettek valami pszicho-filmet, hogy megfelelő lelkiállapotba kerüljenek a szerencsétlenek, majd kiugrottak a sarkokból, hogy megijesszék őket, illetve leöntötték vízzel. Na jó, nem bánom, hogy ennél a résznél nem voltam ott, de egyébként igen, mert nagyon jók voltak a feladatok. Ha lehettünk volna egy csapatban mi, nemzetközi diákok, akkor valószínűleg szuperül éreztük volna magunkat. Így viszont... teljesen élvezhetetlen volt az egész. :( Nem teljesen... na de értitek... :)
Másnap volt az utolsó buli, ami hasonló volt mint első héten pénteken. Kiöltözős cucc, mindenki az asztaltársaságánál ül, ugyanolyan szar kaja, stb. Nobu csinos kis kimonoban feszített, nagyon ari volt, előtte Martaval karaokeztunk egy utolsót még a zeneteremben. Elfogyasztottuk a kajcsit, majd átmásoltam pár képet a gépemre Nobu pendrive-járól, mert tudtam, hogy másnap reggel ők már utaznak. Sikerült totál elérzékenyülnöm, amikor eljutott a tudatomig, hogy tényleg itt a búcsú ideje és talán sosem látom már őket viszont. El is pityeredtem, mire Marta is elsírta magát, olyan aranyos volt, egy nagyon erős nőnek ismertem meg, nem gondoltam volna, hogy valaha látom őt sírni, főleg miközben engem ölelget. :) Én maradtam utoljára a sorban, ami nagyon jól esett tőle, mondta, hogy nem akar nagyon elköszönni, nem vagyunk olyan messze egymástól és ha igenis teremtünk rá alkalmat, akkor találkozhatunk még az életben. És, hogy szuper csajszi vagyok és ne hagyjam abba az éneklést. Nobuval is megöleltük egymást 2x, még készült pár közös kép, majd bye bye. Én még bejöttem a szobámba kicsit túltenni magam a melankólián és átöltözni, akkor csináltam (gyors felindulásból, még a történtek hatása alatt) a videót. Olyan fél 12 körül kimerészkedtem, találkoztam a többiekkel, mindenki hót koki volt, engem és Zolit leszámítva. Utóbbi már valamennyire kijózanodott, én pedig nem nagyon tudtam inni, azóta is az a rémes macskajaj van az emlékeimben. Úgy éreztem, hogy már semmit nem lehet kihozni az estéből, úgyhogy gondoltam lefekszem, semmi kedvem nem volt bulizni, de előtte elindultam chipset venni. Megláttam Momo-t, na mondom, ő is holnap utazik, odaülök hozzá, már nem sokat láthatom, pedig nagyon megkedveltem. Volt egy vagon chips nála, úgyhogy duma közben ez a kívánságom is teljesült. :P Ezután indult a lavina. Mikkel (nem a herceg, a másik) felkért táncolni, tök ari volt, vele roptuk egy darabon, majd ismét összefutottam a többiekkel, meg közben Momoval is megbeszéltük, hogy táncolunk. A dohányzóban a Sammel nevű csávóka (akivel a bálba mentem) is kint volt, elkezdtünk hülyülni, cigiztünk, iszogattunk (meghívott egy sörre), táncoltunk, "stb". :))) Mint kiderült, szakítottak a barátnőjével, mondjuk ez egyes jelzései után ez már egyértelmű volt, úgyhogy kellemes befejezése lett ez mind az estének, mint Dániának és a fél évnek. Az est többi részében ökörködtünk, táncoltunk Annával, Katával, Dagmarral, élő zenekar volt, szuper hangulat és zene, nem nagyon ittam csak egy kis sört, teljesen józan állapotban is nagyon jól tudtam magam érezni. Sok kép készült, de egyik sem a Zoli gépével sajnos, úgyhogy azokhoz csak később tudok hozzájutni. (remélem valamelyik "vicces kedvű" gyerek nem rakja fel Facebook-ra, mert van néhány kompromitáló is :P) Kb. fél 6 körül ágyba is kerültem, és egyáltalán nem bántam, hogy azon elhatározásomba, hogy lelépek 11 körül aludni a sors közbeszólt, sosem lehet tudni, hogy mikor tartogat számodra meglepetéseket az élet. ;)
Ma délután még évzáró, igazgató beszéde (nagyon vicces volt tegnap néhány tanárt, illetve az igazgató urat is keresztbe kasul szelni a folyosókat, de tény, hogy az utolsó az este, az mindenkinek utolsó este :)), búcsúzkodás a tanároktól, diákoktól, stb. Nem bírom az ilyet, nem szeretek búcsúzkodni, most kivételesen örültem, hogy annyira nem épültem be ide, a sok síró arcot látva. Így is kaptam illetve adtam néhány ölelést és persze nagyon furcsa az érzés, hogy vége... kezdődött, befejeződik és ismét kezdődik. Folyamatos körforgás. :)
Íme néhány képecke, majd a "búcsúbeszédem". Na jó az túlzás. :D Csak elköszönök vagy mi :D
Igazgató bácsink :)
Tanárok énekelnek
Vacsi; jól néz ki, de az íze az már kevésbé ütős... :(
Másik kontakt tanárom. Sosem bírtuk egymást, de azon az estén különösen kedves volt velem. :)
Egye-fene egy közös kép a látszat kedvéért! :P
Nobu kimonoban
Anna, mint "scary lion" :)
A zeneteremben dalolászvaÜres a szoba, mondhatni kong, kész Mission Imposible volt bepakolni a cuccaimat, ami kb. még1x annyi, mint amennyivel jöttem. De végül megoldottam. Kati néni kiporszívózott nekem, sok kaját, illetve tisztasági szert kidobtam, ami már nem fért be és otthon is van, leszedtem a képeket a falról, lementem a partra még utoljára megnézni a stéget, a dán tengert. :) Ugyanolyan a szoba, mint amikor ide érkeztem, komolyan úgy érzem, mintha tegnap lett volna, annyira élesen emlékszem minden pillanatára. Talán azért, mert annyira szar volt. :D Amúgy meg igaza van Annának... ez az egész dániai fél év olyan volt, mint egyetlen, hosszú nap. Úgy egybefolyik minden, de mégis kitudok ragadni pillanatokat, amikre hihetetlenül élesen emlékszem. Más lettem, mások lettünk, változtam, és még fogok is.
Nos.. Mit is tanultam itt Dániában, illetve mi változott?
-Mondjuk rá, hogy jobb lett az angolom. De csak mondjuk.
-És ki tudom ejteni a dán szavakat. :)
-Több filmet néztem, mint életemben eddig bármikor. :)
-Sokat tanultam az emberi kapcsolatok terén.
-Megtanultam barátok és család nélkül jól érezni magam.
-Rájöttem, hogy lehet átvészelni egy lábtörést, ha úgy alakul, hogy Spanyolország legmagasabb hegyének tetején vagy. :)
-Eljutottam arra a helyre, ami a 3. helyen áll a ranglistámon. (Spain)
-Sokat buliztam! :)
-És kirándultam.
-És énekeltem. :)
-Megismertem a dán embereket, tájakat, kultúrát.
-Tanultam pszichológiát.
-Kialakult a saját öltözködési stílusom, illetve megtanultam nőiesen öltözködni minden alkalomra. :)
-Ici-pici betekintést is nyerhettem a dán pasik lelkébe. :)
-Sok szituációban feltaláltam magam és felülkerekedtem a részleteken. Mondhatni már nem vesztem el bennük annyira. :)
-Rájöttem dolgokra... magammal és az élettel kapcsolatban.
-Jobban tudom már, hogy mit akarok az élettől.
-És ecetera ecetera.
Hogy megérte e? A választ biztosan tudjátok. :) Köszönöm nektek, hogy mellettem álltatok ez alatt a majdnem 6 hónap alatt, köszönöm a kommenteket, a sok-sok hosszú levelet, a skype-olásokat, a kilátogatást ide, a sok bátorító szót! Ah, és köszönöm a produceremnek, a rajongóimnak, a menedzseremnek, ja ez még nem az a rész? :D Köszi az ittenieknek, a magyaroknak, a takarító néniknek :D, a tanároknak, a köcsög dánoknak, a normálisabb dánoknak, a felületes dánoknak, a kivételes dánoknak, a hétköznapi dánoknak, a bénuska dánoknak, az international-eknek, de főként egy lengyelnek és egy japánnak :P és a dán fiúknak, Mikkelnek aki belém szeretett, a "szőke hercegnek", akivel táncolhattam, Sammel-nek, aki szuperul csókol :P és azoknak is, akik segítettek, amikor a balesetem történt.
Puszi, puszi, bye bye, itt a fuss el vége meg a happy and és társai, otthon találkozunk!
Remélem személyesen sem fogtok megunni! :))))))
Cupp: Lena (Nagyon megszerettem, lassan szokjatok hozzá :P)
