Utolsó fejezetek

Halihó!

Nos… hamarosan a végéhez közeledik a történet, úgyhogy naplóm utolsó fejezetei következnek. :)

Biztos sokan kérdeznétek, hogy hogy érzem magam, vágyom e haza, vagy sem, stb.

Hát… el kell mondjam, nagyon változó és furcsa érzések lesznek rajtam újra nap mint nap. Ma éjjel pedig azt álmodtam, hogy az álmomban is aludtam és azt álmodtam, hogy itt vagyok a szobámban. Majd felébredtem (az álmomban) és szomorúan jöttem rá, hogy a dabasi szobámban vagyok.

Azt tudom, hogy rossz álom volt. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem akarok haza menni, sőt, inkább mennék haza, mint maradnék itt, csak a tudatalattim üzen nekem ezekkel az álmokkal, hogy azért a nehézségek ellenére, mégis csak szerettem itt lenni. :)

„Kapuzárási pánikom” itt is van, ugyanúgy, mint az eljövetelem előtti 2 hétben decemberben, de sokkal kisebb mértékű. Már nagyon vágyom haza, naponta többször is eszembe jut, hogy majd milyen jó lesz otthon és szerintem azért érzem magam mostanában itt olyan jól, mert tudom, hogy mehetek haza. :) Jókedvű leszek és az itteni dolgokhoz is pozitívabban tudok hozzá állni.

Egy ideje nem írtam már, következzen egy kis beszámoló féleség. :)

A vasárnapi bál nem volt olyan nagy eresztés, mint amilyennek vártuk persze, de ettől függetlenül hajnali 5-ig tomboltam, szóval elvoltam. :)

6-kor kezdődött, mindenki teljes harci díszben, kicsinosítva a terem is, az asztalok, valamint fotózkodni is lehetett a pároknak (illetve sok Szex és New York 4-esnek) aminek feladatát Nena, a kontakt tanárom vállalta magára.

Mondhatni nagyon romantikus volt az a rész, amikor a tömeg közepén megláttuk egymást Sammel-lel (a párommal) és kirittyentve odaballagtunk a másikhoz. (mögötte persze Jan, Kati néni fiúja, hogy fordítson, ami kissé illúzióromboló volt, de nagyot nőtt a szememben a srác, hogy ilyen rendi volt és segített nekünk :)

A vacsi sajnos semmivel sem volt jobb a „szar”-nál, ami az átlagot jellemezte az Egmontban.

Természetesen itt is volt bálkirály-és bálkirálynő választás mint az amerikai filmekben, de mivel ez nem az, így nem mi nyertünk. :)

A fiúcskával az elején úgy viselkedtünk mint egy pár, elmentünk fotózkodni, ő vett bort, udvariasan töltött nekem, kimentünk cigizni, stb. De aztán hamar elkezdtünk külön mozogni, mivel egyikünk sem tudott beszélgetni a másikkal.

Az est többi részében sokszor leléptem, mivel elég lapos volt a buli. Semmi extra program, vagy jó zene, csak a szokásos „Egmont party”.

Végül mindig meggondoltam magam és visszamentem, aminek Katáék örültek, úgyhogy szerencsére a „párom” nélkül sem voltam egyedül.

Készítettünk tök jó fotókat, videókat (amiből nem látszik semmi, olyan sötét volt), hülyültünk, berúgtunk, úgyhogy 4-en lányok jól elvoltunk. Akartunk olyan Nenás fotót is, de pont elpakolta a cuccokat mire odamentünk.

Később elkezdtünk táncolni, ami órákon keresztül tartott, majd elfogyott minden piánk, úgyhogy kissé elkeseredtünk, nem volt pénze egyikünknek sem.

Én ezt úgy orvosoltam, hogy az asztalon hagyott (árválkodó, csak rám váró) üveg sört nyugisan elfogyasztottam, de persze miután láttam, hogy gazdája irgalmatlanul magára hagyta. :P

Ekkor már elég korán volt, közben tettünk egy kis kitérőt a szobámba, arra már nem emlékszem, hogy miért, nem azért mert részeg voltam, csak úgy. :D Szegény Annát egyszer leöntöttem vörösborral (miért hadonászott a kezeivel???) úgyhogy mehettünk mosni is.

A blogban található képek a szobámban készültek pihizés közben.

Hajnal táján elég vicces jelenet történt. Wc-ből kifele jövet „letámadott” a Kalapácsfejű és berángatott a táncparkettre. Ott ökörködtünk egy sort (nagyon észnél kellett lenni, mert már eléggé kész volt szegény, és úgy táncolt velem, ahogy egy rongybabával tette volna), majd kézen fogott, hogy nem vagyunk e éhesek, mondom de, mire először a hűtőhöz vitt, majd körbejárta velem a sulit, hogy nincs e valahol kaja.

Kimentünk "Mekkáig", pontosabban egy másik épületbe az egyik haverjához, akit ő állítólag felhívott, hogy vigyen be minket Odder-be pizzát enni.

(jelzem kb. 3-4 óra volt) A csávó nem nyitott ajtót, gondolom az igazak álmát aludta, nem beszélve arról, hogy jobb is így, legalább nem mentünk be feleslegesen. (úgysem lett volna nyitva semmi)

Csajszikám csalódottan távozott, én meg útközben összefutottam Yasu-val (japán gyerek) akivel legalább még egy órán keresztül roptuk a táncparketten. :)

Jó volt, élveztem nagyon, iszogattunk, meg kihívott cigizni, beszélgettünk erről-arról, aztán olyan fél 5-5 körül mindenki lépett aludni.

Ennyi volt a nagy „bál”, ami szerintem ugyanolyan lerészegedős buli volt (főként a dánok részéről) mint az összes többi, leszámítva, hogy „puccparádé” néven futott…

Hétfőn nem volt suli, valami ünnep miatt (nem, nem pünkösd. :) úgyhogy mindenki kipihenhette a másnaposságot. Én szuperül lebetegedtem, fájt a torkom, náthás voltam, e mellett a macskajaj enyhe jelei is megmutatkoztak rajtam. (hányinger, fejfájás, stb.) Szóval minden adott volt egy szép nyári naphoz. :D

Hiába harcoltam 500 féle gyógyszerrel, az influenzát ezúttal nem tudtam leküzdeni, úgyhogy Dániában most először igazán megszenvedtem a betegséget.

Láz, 5 perces orrfújás, köhögés, nem alvás, ilyesmik.

Kedd estig haldokoltam, majd meguntam, úgyhogy szerda reggel felkeltem.

Akkor sem volt sokkal jobb, de a Bajszos nővel való sportóra valamennyire megizzasztott, tehát jobban lettem. Közben elkezdtem a projectemet is, ami egy videókból és képekből álló prezentáció lesz, amit a sulinak csinálok. (meg persze magamnak emlékként)

Este az előadáson koncert volt, amin a skizofrén betegek zenéltek. Elég idegtépő zene volt, sokáig nem tudtuk pontosan, hogy ők milyen betegek, mert látszólag épnek tűntek és úgy gondoltuk, ha skizók lennének már biztos rohamot kaptak volna a saját zenéjüktől. :D

Úgyhogy ezt kizártuk, de végül kiderült, hogy nekem volt igazam (beeeeeeeee), arra szavaztam, hogy azok, mert vacsinál a pszichológia tanárnőnkkel beszélgettem és az ő szavaiból ezt vettem ki. (Persze nem nagyon hittek nekem tudván, hogy mindig mindent félreértek, félrehallok. :D)

Csütörtökön dán órára nem mentem be (valahogy nem hozott lázba a dolog…), majd elkezdett szakadni az eső, úgyhogy fotózni sem tudtam menni.

Így is visszaestem, legalább 10 fokot hűlt a levegő, iszonyatosan hideg volt mindenhol.

Szegény Annáéknak kajakozás volt, sokan eláztak meg minden, Anna eljött, jól tette, mert egyenes út vezetett volna a tüdőgyusziig. (Ő is beteg volt)

Délután a bábjátékhoz kellett felmondani a szöveget James-nek, ő pedig felvette videóra. Erről is készítettem pár felvételt, úgyhogy hallhatjátok majd, hogy beszélek dánul. :P

Este nagyon romantikus hangulatban voltam, Anna viszont spanyolozott volna, úgyhogy ő átjött, hogy majd amíg én nézem a Rómeó és Júliát, addig ő spanyolozik. :)

Végül ő is velem nézte, majdnem végig, az elején tök jól kifiguráztuk, hogy mi lenne, ha mi is így beszélnénk egymással („S lőn, miközben a nap fénysugarai áthatolának eme helyiségbe, nem lelnéd e kedved abban, hogy elfogyassz velem egy kellemes estebédet, kedves Anna testvérem?” :D)

Mire jött a sírós rész, addigra Anna lelépett, úgyhogy egyedül maradhattam a wc papírom társaságában (a zsepim elfogyott) és hatódhattam kedvemre egész este. :):)

Pénteken nem volt tanítás, helyette ismét ünnep/party/fesztivál.

11-től 12-ig végig ültük a kötelező beszédeket, amiket a politikusok mondtak el. Elég uncsi volt, amúgy sem köt le a politika, pláne ha angolul kell hallgatnom, úgyhogy addig álmodoztam. (szokás szerint :P)

Utána Annáék szobájában voltunk Katával, beszélgettünk, stb. majd lementünk a partra, hogy megnézzük, mi a szösz van. :D

Vettünk sört, volt ingyensüti, kifiguráztuk a dánokat, (orrfújással szégyent hoztam hazámra), csináltam a videókat, úgyhogy zsírul elvoltunk. :)

Viszonylag hamar bejöttem, mert bár sütött a nap, rohadtul fáztam.

Este karaoke est volt meghirdetve, most először a fél év alatt, csalódottságomat alig tudtam palástolni. Annyira rekedt voltam (az influenza miatt), hogy egy egész mondatot is alig tudtam elmondani köhögés meg krákogás nélkül, kb. mint aki 2 doboz cigit elszívott egy este alatt.

Azért elmentem, csak hogy fájdítsam a szívem, ami sikerült is, sokan mondták, hogy énekeljek, mindenkinek azt kellett mondanom, hogy nem, eleinte néztem, ahogy a többiek hülyét csinálnak magukból (vagy még jobban megjött a kedvem egy-egy jó előadás hallatán) úgyhogy viszonylag hamar leléptem.

Ittam egy Bacardit (találtam 50 koronát a földön :), csináltunk fotókat, aztán mentem alukálni. (ami egészen hajnal 4-ig nem jött össze a mellettem lévő teremben dübörgő zene miatt)

Szombaton jó sokáig alhattam, és az egész nap nagyon jól telt.

Annával letelepedtünk a tengerparton, vittünk plédet, mp3-at, spanyolt, hogy majd tanulgatunk. Folytattam a videó készítő projectemet (amiből szerintem már mindenkinek kezd elege lenni :D), meg dumáltunk, szétfagytunk, ilyesmik. :) Nagyon élveztem, mert gyönyörű a tenger, főleg napsütésben, csak aztán hamar elment a nap és elkezdtük az általános szétfagyás tüneteit produkálni. Addigra Kata is csatlakozott hozzánk, aki fürdésre és napozásra készült, de sajna ezt mind benéztük. :(

Én még egy kis sziklát is másztam, (lemásztam a vízig), megnéztem az új szuper hidunkat, aminek az avatója pénteken volt. Lebontották azt a régi, rozoga stéget és a helyére megépült egy új, hosszabb, biztonságosabb :):) hidacska.

Jó látni, hogy itt megvalósul az, amiről beszélnek. (nem úgy mint a 4-es metró nálunk…) Itt már februárban rebesgették, hogy majd június eleje-közepe tájára megépül az új híd, és reménykedtünk, hogy nem csúszik és még itt leszünk akkor. Bejött. :)

„Napozás” után Kati néni szobájában megnéztük 3-an a Kung-fu pandát (Kati néni elment a fiújával a hétvégére) és rájöttünk, hogy mennyire a Titokra épül az egész mese. Nagyon jó volt. :)

Vacsi utánra több programötlet is volt, én handbike-ozni szerettem volna (főleg a videó kedvéért ugye :D) aztán rám jött a hirtelen érzés, hogy nekem Titanicot kell néznem, ami Katát is beindította.

Persze az oldal pont akkor nem jött be, amikor „életbevágóan” (!!!) fontos lett volna, úgyhogy majd megvetett az ideg. :D

További lehetőségként poénból felvetettem, hogy mi lenne, ha elmennénk Arhusba az éjszakába. :D Ki szavaz rá? (feltettem a kezem) Persze én egyedül.

Katának elültettem a fülében a bogarat és elkezdett buli helyek után nyomozni a neten. Talált egy Train nevű discot ami nagyon megtetszett nekünk, úgyhogy fél órán belül már le is volt fixálva a dolog. :)

Zoli is benne volt, úgyhogy ő volt a sofőrünk, kikerestük a címet, leírtuk, hogy kell odajutni, megnéztük az árat, stb. már csak az volt a kérdés, hogy mennyire akadálymentes. Gondoltuk, ha 1600 fős megadisco, akkor valószínűleg az lesz, legalábbis én nagyon bíztam benne.

Minden nekünk dolgozott. :P Szépen kicicomáztuk magunkat röpke 1 óra alatt, fényképezkedtünk, majd nekivágtunk az arhusi éjszakának. :)

Az úton páleszeztünk Katával, mert tudtuk, hogy benn nagyon drága lesz a pia.

Viszonylag könnyen odataláltuk, leparkoltunk a nyomi parkolóba, kivettünk pénzt az automatából, majd pár járókelőt megkérdezve eljutottunk a Train nevű helyhez.

A biztonsági őrök ahogy megláttak, már ugrottak is, kis mozgássérült lifttel föl a 4-5 lépcsőn, uv-fényes pecsét a kezünkre mint jegy, (kötelező) ruhatár, majd irány a táncparkett. Előtte még sikerült mozgi wc-t is találni, vettünk cigit, egy sört és a zene is fantasztikus volt, nem beszélve a fényekről, és az egész hangulatról.

Most éreztem igazán, hogy ez mennyire hiányzott az életemből! :) Azt beszéltük Katával, hogy nem mehettünk úgy haza, hogy nem voltunk egy normális, dán partin! :)

Sokat táncoltunk, tomboltunk, ismerkedtünk, cigizgettünk, minden adott volt egy jó bulihoz. :) Persze voltak veszélyes tagok, akiktől tartani kellett, de nem volt olyan gázos a helyzet mint az otthoni szórakozóhelyeken.

Egy tök ari, délies pasi odajött hozzám és megölelt, nagyon cuki volt, és szerencsére a sok kedves mosoly, együtt táncolás néhány idegennel sem maradt el, úgyhogy nagyon nagyon élveztem! :)

Hajnali 4 körül indultunk vissza a buszhoz, már világos volt, sőt 3 körül kezdett világosodni. Ettünk egy hot-dogot, (dán specialitás :) majd visszasétáltunk a parkolóba. Zoli elég messze állt, így sokat kellett menni, és bár majd szétfagytunk, én nagyon élveztem, mert a kikötő mellett mentünk el.

Még sosem láttam a tengert hajnalban, főleg nem úgy, hogy a nap bearanyozza az egész eget. Rózsaszínben, narancssárgában fürdött az ég és a víz is, gyönyörű volt. :)

Tényleg egy páratlan élmény. :) Megint megéltem valami olyat, amit eddig még nem, pedig azt hittem ennél többet már nem lehet kihozni ebből a dániai útból. :)

Rájöttem mennyire fog hiányozni a hely és „az úton hazafelé azon gondolkodám…” :D hogy milyen szar lesz, ha nem jöhetek többet vissza. :D

Nem szeretnék minden szálat elvágni Dániával kapcsolatban, úgyhogy holnap erről majd szeretnék beszélni a Nenával.

Annyira hihetetlennek érzem, hogy tulajdonképpen egy álmom vált valóra ezzel a dániai úttal. :) Pontosabban élettel. :P

Eljöttem Budapestről és fél évig a tengerparton élhettem egy erdő mellett, emlékszem amikor az agykontroll tanfolyamon meditáció közben mindig egy kedvenc pihenő helyet kellett elképzelni. Nekem egy tengerpart volt az. A Király utca 55-ben ágyban feküdve mindig elképzeltem, ahogy a homokban fekszem, fúj a szél, érzem a tenger illatát, hallom a morajlását, átjár a béke. :)

És egyik nap, amikor itt feküdtem a parton és mindezt élőben átéltem, rájöttem, hogy megvalósult, amiről álmodoztam. :)

És akkor már nem is mondom a sok külföldi helyet ahová eljutottam, elsősorban Spanyolországot, valamint az éneket, a Fókuszt, a nagyszerű barátaimat, a kishúgomat, a családi házunkat, az összetartó családomat, és még sorolhatnám. :)

Nos… ennyi lenne a filozofálgatás mára, hamarosan jönnek a képek a tegnapi buliról, valamint még a báli képekkel is tartozom.

Addig is néhány témához illő apróság… :)

Kung-fu panda



Rómeó és Júlia

Itt voltunk tegnap: