A verseny és a buli

Csumeeeeee mindenkinek! :)

Ma sikerült olyan ügyesen elaludnom, hogy lemaradtam a kajáról. Tiszta gáz… Délután 1-ig volt reggeli-ebéd egyben, a tegnapi bulira való tekintettel, de fél órával előbb bepakolták a kaját. Én (és a többi magyar is) most végre kialudtuk magunkból az egész héten felhalmozódott stresszt és fáradságot, szinte mindannyian ki lettünk ütve, így, hogy már szinte egy hét eltelt, folyamatos programokkal, megfeleléssel, koncentrációval, stb. voltunk leterhelve.

A tegnapi nap elég érdekesre sikeredett. Délutánra megint sikerült bedepresszióznom, ugyanis egész délutánig gimnáziumi napot tartottunk. Illetve tulajdonképpen mi 7.-esek voltunk, de ahogy jártunk óráról órára eszembe jutott néhány kellemetlen emlék a régebbi időkből.

Reggel az egész iskola a tornateremben gyülekezett, egy japán nő reggeli tornát tartott nekünk. Mindenki be volt öltözve valami „diákszerűségnek”, de láttam a tagok között néger takarítónőt (piros óriás masnival a fején, jelzem egy magas jóképű srác volt az illető) Amy Winehouse fant, Gótokat (nem tudom, hogy kell írni, de a lényeg, hogy Marilyn Manson stílusú ember), hímringyót, :-D stb.

Először a zeneterembe kellett mennünk, egy kedves, szőke csajszi tolt, mert hosszú volt az út (másik épületbe kellett mennünk) és beszélgetett velem. Szinte egész nap istápolt, ami egy idő után kezdett gyanús lenni és beugrott a tegnapi napról Nena, a kontakttanárom, akinek kiöntöttem a lelkem arról, hogy milyen nehéz a beilleszkedés és sokszor félek kezdeményezni. Amilyen lelkiismeretes emberkének ismertem meg, biztosra vettem, hogy ő beszélt Lunával (szőke csajszi), hogy gondoskodjon rólam, és ne szoruljak ki semmiből, sőt talán még a csoporttal is. Ez már önmagában is elég ciki és még a gimnáziumra is hasonlít, amikor az osztályfőnök megkéri a jó fejeket, hogy szegény új kis lúzert fogadják be…

Na mindegy, talán én vagyok a paranoiás és Luna magától jött oda hozzám, de végül is nem lényeg, mert az egész nap úgy volt szar, ahogy volt. Egy-két kivételtől eltekintve persze.

A zeneszobában énekeltünk és mindenki játszott valami hangszeren. Nem ismertem a dalt, de azért élveztem. Jó volt a hangulat, és tetszett, attól függetlenül is, hogy szinte semmit nem értettem az egészből.

Volt egy „óra” ami olyan volt, mint egy kisebb suli buli. Persze általános iskolás tekintetben. Lufik, szörpök, gumicukor. :) Aranyos volt. Egészen addig, amíg ki nem osztották azt a feladatot, hogy egymás lábára/kocsijára kötöztek egy lufit és az volt a feladat, hogy lábbal ki kellett pukkasztani a másik csapat lábán lévő lufit. Méghozzá időre. (2 csapat volt) Amikor elkezdődött, mindenki, mint az őrült elkezdett rohanni és taposgatni a másikat, iszonyú veszélyes volt rám nézve, mert vagy ötször belém rúgtak, nekem jöttek, kis híján rám estek, eltapostak, stb. úgyhogy rendesen megijedtem és egyáltalán nem tudtam a játékra koncentrálni. Arra figyeltem, hogy túléljem az egészet, de mivel moccanni sem tudtam az ugráló emberektől, befordultam egy asztal felé és vártam, hogy vége legyen.

Jó mi???

A következő feladat: Hátam mögött 2 lány. (a vörös hajú Maya és a szőke Luna) Fel kellett emelnek a kezem, benyúltak a hónom alatt és meg kellett pucolniuk egy mandarint. Utána persze megetetniük engem. Vicces volt, főleg az, amikor a mandarin ráspriccelt a fehér fölsőmre, meg a farmeremre is. És akkor még hátra volt az egész nap, szünetek nélkül.

Volt osztályfőnöki óránk, amiből semmit nem értettem, mert dánul beszéltek végig.

A rajzórán gyurmáztunk, meg kellett formálni valamelyik „osztálytársunkat”. Én a lelkiállapotomra való tekintettel ET.-t teremtettem meg. :)

Voltunk matekon, ahol időre számokat kellett bekarikázni, és földrajzon, ahol vaktérképen kellett országokat, folyókat és városokat bejelölni. Nekem Bulgária, a Volga és Bern jutott. Viszonylag könnyű volt. Amikor kiderült, hogy fogalmuk sincs, hol folyik a Volga, de még csak azt sem, hogy melyik országban, akkor rendesen néztem egy nagyot.

Ez nekünk csak ilyen alapvető? Jó, gondolom ők meg sok mindent tudnak Norvégiáról, meg Svédországról.

Délutánra már hulla voltam a sok mászkálásról, és még várt ránk egy csomó feladat. Aznap volt, a suli megnyitója, az egész ebédlő úgy nézett ki, mintha a farsangra készülne. Rengeteg lufi, papírterítő, színes bigyók a lámpákról lelógva, gyertya az asztalokon, díszes teríték, stb.

Miután már meguntam a több órás lufi fújást, szalvétahajtogatást, varrást, stb. leléptem és pihiztem, sírdogáltam egyet a szobámban. Ilyenkor ne lepődjetek meg, a sírás mostanában az újdonsült hobbijaim közé tartozik, kb. az ismerkedéssel egy arányban van.

Néha, amikor magányomba burkolózva belegondolok, hogy mennyire messze vagyok és mennyi ideig kell még itt lennem, kissé bepánikolok, hiszen Dabas most már nem csak 40 km, hanem kb. 2000. Ez kissé ijesztő néha. De általában hamar megnyugszom és folytatom a kötelességeimet, ha kell, pedig jól érzem magam.

Este mindenki kirittyentve üldögélt az asztalnál, nekem se erőm, se kedvem nem volt kiöltözni, gondoltam hamar túl leszünk az eredményhirdetésen, meg a vacsin és utána léphetek is le. Maya, a vörös hajú lány, aki eleinte felkarolt, az utóbbi napokban le se szarta a fejem, mindenesetre igen szembeszökő volt a változás, ami végbement az egy hétben. Egy idő után már nem bírtam a bizonytalanságot, hanem fogtam magam és rákérdeztem, hogy mégis mi miatt ilyen távolságtartó velem, mikor az elején még nyitott és barátságos volt. Talán valami rosszat mondtam, vagy megbántottam valamivel?
Ezen annyira meglepődött, hogy azonnal elkezdte hadarni, hogy zűrös hete van, meg mindenféle gondjai vannak és nem ellenem irányul az egész, csak fáradt is, meg minden.

Mondom ok, szuper. De utána vagy 3x bocsánatot kért tőlem, meg ölelgetett, este elvitt táncolni és elmondta, hogy örökké a barátom lesz…. (???)

Ülök az asztalnál, körülöttem a gyönyörű, csinos, okos, tökéletes dán emberek, akik felszabadultan beszélgetnek, nevetgélnek, és jól érzik magukat. Én meg csak ülök ott, mint egy kísértet, és észre sem vesz senki. Fél órát ültem így, ettem és beburkolóztam a gondolataimba, szemben ült velem a gyönyörű Miggel, aki szerintem napról napra tökéletesebb lesz, de mindegy, tudomást sem véve rólam.

Egy idő után besokalltam és leléptem, de ezúttal nem sírni, hanem elhatároztam, hogy igenis nem tűröm, hogy bárki így átnézzen rajtam. Szürkének tűnök, depisnek, negatívnak, jelentéktelennek, mert nem is teszek azért, hogy ne az legyek. Akkor ne csodálkozzak, ha észre sem vesznek…

Átöltöztem, kifestettem magam, kicsit feltöltődtem, erőt vettem magamon, vettem egy üveg sört és visszaültem az asztalhoz. Fél órán belül már az egész asztal hangosan üvöltötte, hogy „egészségedre” magyarul, és közben kérték, hogy tanítsak nekik ezt-azt magyarul. Én nyitottam, ők vissza és innentől kezdve már minden szuper volt. Maya mellettem ült, mindig fordított nekem az aktuális szitukról, poénokról, az álompasi leállt velem dumálni, kérdezett a szakokról, hogy mit választottam, milyen a tánccsoport ahova járok, stb. Nena leült mellém, történeteket mesélt, kérdezgetett a magyar hagyományokról, egy másik lány pedig tanított valami kézműves dolgot az asztalnál. Közben fényképezkedtünk, sokat nevetgéltünk és a sör hatására az angoltudásom is felszínre tört. :)

Elkezdődött az eredményhirdetés. Közben fordítottak angolul, de a sok tapstól meg üvöltéstől semmit nem lehetett hallani.

Nem kellett senkinek fordítania ahhoz, hogy magamtól is rájöjjek, 12 csoportból bizony mi lettünk az elsők a versenyen és az egész suliban most a legdícsőbb címet viseljük. Mi vagyunk a Number One, a Best, stb.

Mind együtt üvöltve énekeltük a „We are the campions”-t… :) Utána kaptunk egy vagon piát, koccintottunk a pezsgővel, a szépfiúval egymás tenyerébe csaptunk, a vörös hajú Mayával meg megöleltük egymást. Nyertünk valami rohadt nagy díjat, ami nem tudom, hogy mi, mert nem értettem meg, de valamiben kiváltságosok vagyunk, ez biztos.

Az estét végigbuliztam, táncoltam. Élő zene volt, egy tök jó együttes játszott mindenféle bulis, ismert dalokat (nem dánul, jeee!!!! ) úgyhogy miután Maya becipelt a táncparkettre, már senki nem tudott kirobbantani onnan. Végre elememben éreztem magam, mindenki kedvesen mosolygott mindenkire, az amúgy távolságtartó dánok is a pia hatására mind jó fejek, vidámak és nyitottak lettek. A tanárok velünk ittak, táncoltak, sőt ők szolgáltak ki minket, felváltva „dolgoztak” az italbárnál.

Mivel jelenleg plusz 8 fok van itt (Dabason mellesleg -10) ezért este is jó idő volt és a szélvédett helyen sokan újatlanban cigiztek.

Mindenki bulizott, táncolt, engem felkért egy japán tanár, kitépte a sört a kezemből, hogy menjek táncolni, :-D nagyon súlyos volt.

Megtalált egy kedves srác is, aki kissé túlzottan is barátkozó típus volt, mert a végén már halálba ölelgetett, meg puszilgatott. Még hogy a dánok nem szeretnek ismerkedni… Persze.

Dehogynem, csak nekik pia kell a flörthöz.

A magyarok nem nagyon táncoltak velem, kivéve Kata és Zoli. Zoli a legnépszerűbb itt köztünk, mindenkivel összespanolt már aki él és mozog, szerintem a székely vére teszi…

Később már nélkülük is képes voltam berobbanni a táncparkettre ( a harmadik sör után :-D )

Nenával, a kontakt tanárommal is táncoltam, Mayaval meg az „I Kissed the girl”-re őrjöngtünk, amiről persze rögtön az én egyetlen Dorcsim jutott eszembe és rettenetesen elkezdett hiányozni.

De látva, hogy itt külföldön is mindenki betéve tudja a szövegét és tombolva énekli… nagyon jó lett rajtam úrrá. Úgy látszik még sem a Marsra kerültem. :)

2 óra körül még beszélgettem egy kicsit Katival a cigizőben, kibeszéltük a pasikat meg minden, aztán a szépfiú Miggel szar zenét kezdett játszani (a zenekar addigra már lelépett) úgyhogy a fáradságra való tekintettel elvonultam és örültem, hogy 1 hét óta először végre nem kell felhúzni az órát.

El is aludtam a kaját, ennek köszönhetően.

Ma csak pihizek, és naplót írok, olvasok, netezek. Kipihenem a hét fáradalmait és energiát gyűjtök az előttem álló hetekre. Jövő héttől kezdődik a tanítás. Most dől el minden. Mármint, hogy hogy fog alakulni az életem az elkövetkező 6 hónapban. Drukkoljatok, hogy jó legyen és arra a szakra osszanak be, ahova menni szeretnék!!!!

Köszi, hogy elolvassátok, mind nagyon hiányoztok!

Rakok fel több képet a buliról, meg minden, tök jók lettek!

Vigyázzatok magatokra és mindenkinek cupppppppp!!!!

Egyelőre ennyi, remélem nem untátok nagyon, tény, hogy jó hosszúra sikeredett!!

PUSZI!!!

Képek:

Zoli és Hero.

"Kati néni" és én :)

A kontakt tanárom Nena, és Luna

Én, Zoli és Maya

"Kaméleon", Zoli és Jasper

Nena, Zoli és én

Kati és Zoli

Maya és én

David :)

Mikkel

Mi külföldiek a prezentációnál, amikor be kellett mutatnunk magunkat és az országunkat az egész iskola előtt.

Első sor: Balról az első egy grönlandi srác, és úgy néz ki mint egy eszkimó. :P Mellette egy helyes japán fiú, aki valószínűleg vagy metroszexuális, vagy meleg. Kár érte. :((( Mellette szőke csapattársunk Kata, Gótnak öltözve. Aztán mellette Dagmar Csehországból, majd Kati, a magas szőke csaj Lengyelországból van, a zöld fölsős japán csaj nevét nem tudom de nagyon ari, mindig mosolyog ha meglát. A néger fiú Kongóból jött. Alsó sor, rózsaszín fölsős japán lány, ő Minori, mind nagyon jóban vagyunk vele, tök jó fej. Mellette Zoli, aztán, Hero, Annamari és én.

Itt én nem vagyok rajta, de ilyen a zeneterem.

Christina és a másik Mikkel.

Kati mint Amy Winehouse fan

Zoli és a Country őrült fazon, akinek nem tudom a nevét, de nagyon jó fej. :)

Ez nem az én fürdőszobám, de nagyon hasonlít az enyémre, azért raktam fel. Van benne szék, és mindenhol rózsaszín cuccok vannak. :)

Ő az egyik csapattársam.

Szakok kiválasztása a tornateremben, mindenhol "standok".

Itt nem tudom mit csinálunk, csak úgy feltettem. :D

Jason és Sammy. :) A 2 jó fej arc. :P

Egyelőre ennyi lenne. Pusszantás mindenkinek!!!