Újabb közlendők

Január 22. Csütörtök

Ismét eltelt megint egy hét, legalábbis majdnem.

Jelenleg iszonyatosan fáradt vagyok, végig sportoltam a napot. Na, mesélek egy kicsit, megint történtek érdekes dolgok. :)

Szombat este sikerült végre Skype-olnunk kicsit Norbertoval, ami sokat javított a lelkiállapotomon, sőt, nagyon jó kedvre derültem tőle. Dorcsival is beszéltem, persze az is nagyon jó volt. :)

Másnap meséltek a többiek az előző esti buliról, fura, mert 2 helyre is volt meghívásunk, az egyik a „Kaméleon” barátunkhoz szólt, (megtudtam, hogy őt Carstennek hívják) a másik pedig az Annexbe. Ez a hely, ahol összegyűlnek a fiatalok hétvégenként bulizni. Nem kell nagy bulira gondolni, csak kártyáznak, iszogatnak, ilyesmi. Minden kártyajátékban az a lényeg, hogy aki veszít, az iszik, és aki nyer az is. :) De érdekes módon soha senki nem részeg.

Szóval ezen nem voltam ott, de annyira nem bántam, lesz rá elég alkalom.

Vasárnap pihi volt, hétfőn pedig megvolt az első zenés sport órám, amit nagyon élveztem. Futkároztunk, zenére mozogtunk, tornáztunk, voltak csapatjátékok, erősítések, a végén pedig halk zenére relaxáció a sötét tornateremben. Mindenki egyenrangú fél, ugyanúgy kell nekünk is teljesíteni és soha nem vonnak ki semmiből, azért mert mozgássérültek vagyunk.

Kedden nem voltam suliban, mert szarakodott a vesém, néha meggondolatlanul kimegyek lengébb öltözékben a mínuszokba (azt hiszem, hogy dán vagyok.. :P) és ilyenkor kicsit begörcsöl. Úgyhogy jól elvoltam itt, mármint annyira nem, mert hánytam egész nap. De ami jól esett, hogy a magyarok minden másfél órában jöttek látogatni, hoztak enni, inni, aggódtak értem, pedig egyszer sem kértem, hogy istápoljanak, vagy ilyesmi. A 3. órára már be tudtam menni szerencsére. Az igazgató tartott nekünk előadást a suliról, kicsit uncsi volt (másfél óra azért csak másfél óra) de végre elkezdtem érteni, amit mondott. Nagyon vicces egy ember, sokat nevettünk. Elmesélte, hogy hogy alapították meg annak idején a sulit és mennyi elszántság meg kitartás kellett hozzá. Meg, hogy mennyi mindent elértek azóta. Mivel ők úgy gondolják, hogy mi mindannyian itt egy nagy család vagyunk, ezért a suli összes diákja a magáénak tudhat, érezhet egy kicsit abból a sikerélményből, ami anno őket érte.

Mellette be kellett mutatkozni, aminél kivételesen még én sem égtem be. Nagyon jó fej az igazgatóbácsika, elmesélte, hogy gyerekkorában kimutattak nála valami agybajt, de az anyja elrakta a papírt és elfeledkezett róla. Beíratta suliba, a bácsika elvégezte, letette az érettségit is, elment egyetemre, és amikor végzett a tanulmányaival, akkor találták meg a papírt, hogy kissé visszamaradott és elvileg nem járhatna rendes suliba. De addigra már ki tudja hány diplomája volt. :) Jó mi? Ezt egyrészt leírtam azért mert nagyon tanulságos, másrészt meg azért, mert végre én magam értettem meg és nem másnak kellett elmesélnie nekem. :)

Szerdán halálra untuk magunkat az órákon, főleg én. A dán egész érdekes volt, James végre észhez tért és rájött, hogy elég szegényes az a tanítási módszer, amivel próbálkozik. (tudom, gonosz vagyok, de tényleg így van!) Szóval elkezdtünk végre „normálisan” tanulni.

Nem teltek olyan vánszorogva a percek, mint eddig.

Bezzeg a másik óra…! Na igen, ez volt az International Line. Egyetlen mukkot sem értettem az egészből, az angol szint a közép és felsőfok között mozgott.

Én elkezdtem addig dánozni (pont nálam volt a mappám), szavakat tanulgattam, értelmeztem a szövegeket amiket vettünk, aztán amikor meguntam, dalszövegeket írogattam. Hát igen… nem telt valami gyorsan az idő akkor.

Utána beszélgettünk még ezekről a magyarokkal, úgyhogy valamelyest világossá váltak a dolgok számomra is.

Anna nagyon rendes, felajánlotta, hogy gyakorol velem angolul (ő nyelvtanárnő) meg ha gondolom, írjak fel minden nap 10 mondatot amit nem értek, vagy el szeretnék mondani angolul és ő lefordítja.

Meg ha bármi van, akkor segít. Dánban is, spanyolban is… (mert hogy spanyolul is beszél)

Közben kitették a fotómat a Barcelonába utazó személyek közé, úgyhogy örülhetek, mert hamarosan indul a buli. :)

Egyik este Annával tollasoztunk és közben spanyolul beszélgettünk, meg szavakat mondogattunk egymásnak. Meg közben összefutottam egy lánnyal, aki nagyon kedves, ő is jön Barcelonába, amúgy lengyel és 3 évet élt Spanyolországban.

Esténként azt veszem észre, hogy egyszerre 600 nyelv van a fejemben, ami elég megterhelő, szóval most már kicsit kezd elegem lenni. :S Mármint agyilag. Annyi hatás ér, hogy újabban nem nagyon alszom, egész áldott éjjel jár az agyam, a dán szavak mennek a fejemben, közben az angolon gondolkodom, hogy mit kellett volna másképp mondanom, amikor kérdeztek, és hogy fogalmazzam meg a dolgokat, amiket majd másnap akarok mondani a többieknek. Mellette a spanyollal is sokszor összefutok, meg tudom arra is szükségem lesz kinn Spanyolországban, mivel ők nem nagyon beszélnek angolul. (dánul meg végképp nem) És persze itt a magyar, néha már magyarul sem tudom magam normálisan kifejezni. Nehéz ügy… Nem kívánom senkinek, hogy egyszerre 4 nyelvet használjon, mert kilehet tőle készülni nagyon hamar…

A tegnapi esti előadáson Kínáról volt szó, egy emberke (mozgássérült) írt mindenféle szervezeteknek, alapítványoknak és támogatást is kapott, így kiutazhatott Kínába 1 évre és még a segítői is vele mehettek. Állítólag jár valami támogatás itt a mozgássérülteknek, így kiutazhatnak külföldre, sőt hosszabb távon élhetnek is ott. Jó mi? Nálunk ilyen miért nincs?

Úgyhogy neki volt élménybeszámolója. Kínában nagyot csalódtam, szépek voltak a képek, de sok olyat is mutattak, ahol kutyák voltak megnyúzva, mert hogy ők azt (is) esznek. :S Elég szörnyű volt.

Kiválaszthatja a kliens (élve) hogy melyiket akarja megenni, utána meg megölik és megsütik. Váááá… Borzalom…

Kissé hamar kikészültem, úgyhogy inkább elkezdtem vicceket mesélni magamnak, hogy felviduljak, mire rám jött a röhögő görcs, a végén meg már az összes magyar röhögött, szóval kicsit ciki volt, de ez van.

Kati és Minori már előtte benyomtak 3 sört, szóval ők is adták a formájukat. :) De nem igazán foglalkozott velünk senki szerencsére…

Mostanában elkezdtem nyitni mások felé és kommunikálni. Ennek köszönhetően annyit égtem pár nap alatt, mint még soha. De már sokkal jobban érzem magam, hogy legalább megpróbálom.

Tegnap nagy örömmel újságolták nekem a magyarok, hogy énekmeghallgatás lesz. Wow, mondom szuper, akkor go.

Erre kiderült, hogy nem, (én azt hittem a suli bandába keresnek énekest) hanem az énektanárnő fogad új diákokat. Az egész iskolában szinte minden ingyenes, mindent használhatsz, de az egyetlen dolog, amit a legjobban imádok, az éneklés, persze pénzbe kerül. Kimondta az árat… 100 korona egy óra (majdnem 4000 Ft.) azt hittem dobok egy hátast, de inkább elmentem helyette sírni. Nem éreztem igazságosnak a helyzetet, (zeneterem, úszás ingyen és pont ez nem?) meg pont előtte égtem be egy nagyon rendes lánynál. Szitu: elkezd velem angolul beszélni (perfektül persze), nekem nem nagyon megy. Volt egy dán óra, amin párban voltunk, ott a dán nem ment. Aztán tegnap megkérdezte, hallom beszélsz spanyolul. Mondom egy picit. Mire elkezdett folyékonyan hablatyolni nekem spanyolul, kérdezett is persze, pontosabban azt, hogy mennyi ideje tanulom, mire nagy nehezen kinyögtem, hogy egy éve… Szóval itt is besültem. Ez van. Annyira az angolra volt ráállva az agyam, hogy szinte egy spanyol szó sem jutott eszembe akkor. Rájöttem már… hiába tudom azt amit tudok, bármelyik nyelven, amikor ott a helyzet, egyszerűen leblokkol az agyam, lefagyok mint a gépem.

Na mindegy, ezt is gyakorolni kell és egy idő után menni fog, már most jobb, mint az első napokban.

Jaj a mai nap… Bicikliznünk kellett. Beültettek egy kézzel hajtható (handbike) bicajba és kizavartak mindenkit a mínusz 2000 fokba, amit rettentően élveztünk mindannyian. (gondolhatjátok… :S) Előtte sikeresen ráültem egy vizes párnára, és lenyomtam pár kört a tengerparton, miközben futott mellettem egy csajszika, nehogy véletlen nekimenjek egy fának vagy ilyesmi. Majd kiköptem a tüdőm, de azért jó volt.

Az elején próbáltam jelezni a nagyon temperamentumos mozgásnevelő nőnek, hogy csonttörékeny vagyok, de már tudta, és hiába mondogattam, hogy itt nem jó, ott nyom, ott nem kényelmes, leszarta és mindenre talált valami megoldást, úgyhogy végül kelletlenül, de be kellett látnom, hogy nem fogok kiesni, tudom hajtani a bicajt és még a lábam is alá van támasztva. :D

Pár kör után elküldött átöltözni, nehogy megfázzak.

Kaja után elindultunk úszni, ott meg kifogtam Kati néni „szerelmét” aki az edzőm volt és nem hagyott még levegőt venni sem, szóval iszonyat mennyiségű távot leúsztam mire végre hagyta, hogy átmenjek a termálba. :D

Összehaverkodtam közben egy sráccal, aki segítő, de mi csak Petőfinek hívjuk, mivel pont úgy néz ki. :)

Ő vitt át ide-oda, eddig csak a Kati néniben bíztam meg ilyen téren, de láttam mennyire képben van.

Úgyhogy fáradt vagyok. Annyira fáj a vádlim, mint az állat… Izomláz jeee… Na mindegy.

Végre megint hétvége, annyira fura, mintha most lett volna vége…

Szombaton lehet megyünk Aquaparkba (csoportosan szervezik) aztán lesz Arhusban egy „Dániában élő magyarok” találkozó. Meg remélhetőleg végre beiktathatunk egy Mekizést is.

Az már hiányzik. :)

Na most megyek, lassan vacsi, nyam nyam. :D

A kaja szar, mint mindig, de egészséges, erre rájöttünk… (tűnnek el a feleslegek mindenkinél)

Pusszanat mindenkinek!!!

Január 23. Péntek

A mai dán óra nem volt olyan gázos, mármint egész jól elvoltam, értettem a dolgokat. Eleinte írásban feladatokat vettünk, meg kiírtuk a kérdőszavakat, aztán átmentünk tornázni. Vagyis a tornaterembe nyelvet tanulni. :P Mutogatni kellett cselekvéseket a csapattársaknak, meg hülye feladatokat kellett végrehajtani.

A mai ének már egy fokkal jobb volt mint a múltkori. Vokáloztam egy számnál, ugye amiről múltkor meséltem, de voltak egyéni ötleteim, hogy hogy lehetne színesebbé tenni a dalt, ami megtetszett a tanárnőnek és később mondta nekem, hogy nagyon szép hangom van, és egyedül is fogok majd énekelni.

A következő számot 2 fiú énekelte, de melléjük is berakott, úgyhogy tökre örültem. Hagyta, hogy érvényesüljek. :)

Mivel majdnem 3 órát végig énekeltem, jelenleg alig van hangom, de mindegy. :) Meg persze a hülye cigi. Most már tényleg le kell majd tennem. Úgysem lesz rá pénzem az énektanár mellett... Meg nem hiszem, hogy ő örülne neki...

Képzeljétek ma megint buli lesz. Tökre várom. :) Kiderült, hogy nem lehet majd pénzért piát venni, hanem előtte kell venni egy bár-kártyát és úgy. Bármennyi összegért lehet, de 50 koronát letétbe kell helyzeni, amit visszakapsz, ha vissza viszed a kártyát. Legalábbis ha jól értettem amit mondott. Tiszta vicces volt... kértem 15 koronáért egy kártyát, a csávó úgy nézett rám, mintha őrült lennék, mondta, hogy az csak 3 sörre elég. Mondom oké. Mire néz rám kérdőn... Nagy szünet majd megkérdezi döbbenten: elég lesz az egész hétvégére...? Ez gáz. :D Nézek... mondom oké, ez ritka, hogy azért néznek ki, hogy nem iszom, de jót röhögtem rajta.

Tegnap elment az egész suliban az áram, ami miatt nem volt utána senkinek sem nete. Nekem sem persze, kiderült, hogy elromlott a router. Most jó az enyém, a többieké nem. Úgyhogy kicsit ide engedem majd a Zoli gépezni.

Délutánra angol tanulást tervezek, hogy mire este lesz egy picit jobban belejöjjek. A pia hatására úgyis folyékonyan pofázni fogok, de azért nem lenne baj, ha nem hordanék össze mindenféle baromságot. (Where are your room, meg ilyen apróságok) :D Úgyhogy lassan ráállítom az agyam, mert már mindjárt letelik a 3 hét és még mindig nem igazán megy. :( Elég idegesítő az ha az ember nem tudja rendesen kifejezni magát...

Na megyek. Puszilok mindenkit, remélem lesz türelmetek elolvasni mindent! Puszi!