Meghallgatás

Ciijjjjasztok Drágáim! :)

Na mesélek egy kicsit nektek. :) Remélem eltudjátok olvasni.

Elöszöris szeretném megköszönni a sok kedves kommentet mindenkinek személyre szabottan!

Momti: Édes anyukám, nagyon nagyon szeretlek és köszönöm Neked, hogy mindig mellettem vagy! :) És, hogy sosem unod! Már 20 éve „boldogítalak” és még mindig, így, majdnem 2000 km. távolságból is lelkesen támogatsz és bíztatsz. Köszönöm, hogy vagy nekem és persze a többi családtagomnak is!

Eszti: Eszti ma este úgyis beszélünk Skype-on, és akkor majd mesélsz. Neked is nagyon köszi a kommenteket és a sok kedves bíztató szót is amit kapok töled, mindig amikor csak szükségem van rá! :) Puszilom Tomit és büszke vagyok Rád a rádiómüsorod miatt! Igen, bizony bizony, Esztinek SAJÁT rádiómüsora van!!! :)

Kriszti: Örülök, hogy ismét jóban vagyunk, és remélem ez még nagyon sokáig így marad! Veled váltom a leghosszabb e-mailjeimet és nagyon sok bíztatást kapok töled is, ami mindig jól jön ugyebár, de föként az elsö idökben tett jót a lelkemnek, amikor még nehezen ment a beilleszkedés. :) Szóval nagyon nagyon köccike, és jól esik, hogy mindig olvasod a blogomat, én is a tiedet, amikor csak tudom! Sok-sok pusszanat!!

Szabina: Meglepödtem nagyon amikor írtál, de tényleg, viszont kellemes csalódásként és meglepetésként ért. Köszi neked is a sok aranyos kommentet, felvidultam tölük! :) Majd én is írok a Te blogodhoz. Puszilom azt a tündér babát, Zitust! :)

Timi: Bevallom rólad elöször fogalmam sem volt, hogy ki vagy, de azóta már rájöttem. :) Csak nem emlékeztem, hogy neked is elküldtem a naplóm linkjét. Köszi, hogy írtál, nagyon aranyos vagy, ha van kedved még írj máskor is! Mi van veled mostanában amúgy? Puszi!

Karcsi: Neked is köszi mindent, a véleményt, a sok kommentet, a dalt, a verset, és minden bíztatást amit kapok! :)

Nos… egyelöre ennyi, remélem nem hagytam ki senkit! :)

Amint látjátok egy új fejléc meg még pár apróság felkerült az oldalra.

Persze igyekszem, hogy ne uralkodjon el rajtam a „weblapszerkesztés” láz, hanem megörizze az értékét a blog, mármint az életemröl szóljon és ne arról, hogy minél csilli-villibb legyen. :D

Bocsi, „szakmai ártalom”, hogyha weblapot látok azonnal elkezdem felturbózni, még akkor is ha „csak” egy blogról van szó…

Ha minden jól megy jövöhéten megyek már suliba. Megjött a sínem, most azt hordom, valamivel jobb a lábam, meg persze védelem alatt is van, úgyhogy már bátrabban merek mozogni.

Voltam a meghallgatáson… Hát… nem sikerült túl jól a dolog, már totál kijöttem a gyakorlatból. Legalább 2 hónapja nem énekeltem nagyközönség elött és újra vissza tért az ismert lámpalázam.

2 hét után kibújtam az ágyból és elindultam a tett színhelyére, ahol összefutottam a fél iskolával. Volt akiknek fel sem tünt, hogy ott vagyok, de néhányan köszöntek, mosolyogtak, vagy kérdeztek is felölem, de az angoltól, meg alapvetöen az emberektöl is annyira elszoktam, hogy alig tudtam pár értelmes választ kinyögni. Ez rendesen beárnyékolta az amúgy is a béka segge alatt lévö magabiztosságomat…

Ha láttátok volna mi ment ott, biztos nektek is a High School Musical jut eszetekbe… Mikkel megjelent gitárral, erösítövel, napszemüvegben (???) és vagány szerelésben, sorszámmal a hátán (mintha a Megasztárba menne) és sugározta magából, hogy milyen fasza csávó. A szöke, szép csajszikák meg izgatottan várták, hogy sorra kerüljenek. Persze mindenki dán volt, és egészséges, rajtam kívül.

Elgondolkodtam rajta, hogy vajon mit keresek én ott, a sínbe tett lábammal, mint „Rakás Szerencsétlenség” de úgy voltam vele, ha már itt vagyok, legalább megpróbálom.

Bent nagy terem, “Megasztárszerü válogatás” hangulat… 3 idegen egy asztal mögött, papír, toll elöttük, csajszi kameraállvány mögött, Ufo barátunk (egy tanár) a zongoránál. A Killing me sofly-t énekeltem, és észre sem vettem, hogy mennyire izgulok, amíg el nem indult a dal. Olyan hang jött ki a torkomból, hogy elöször azt hittem nem is az enyém. (annyira szar volt) Akkor már rögtön éreztem, hogy ez holtügy, Lámpaláz Józsi visszatért, hogy ismét tönkre tegye az életemet. Úgyhogy égtem. Mint már sokszor.

Persze azt mondták, hogy nagyon szép, de én azért éreztem, hogy nem volt a legjobb.

Nem jutottam tovább, de a tudtomra jutott, hogy érdekes módon az egész musical-ben nincs egy mozgássérült sem, és dán mindenki.

Integráció Forever…. :(

Hát… ennyi történt.

Jövöhéten kezdödnek a próbák, még egyelöre nem tudom hova választottak be, de ha szerencsém lesz a táncon leszek (az énektöl elment a kedvem), mivel a kórusban is ugye dán dalok lennének, ahova gondolom nem akarnak egy International Student-et berakni.

Legalább Katáékkal leszek. (Ök is a táncra jelentkeztek)

Még mindig nagyon aranyosak, sokat elemezgetjük a dánokat, meg az élet nagy kérdéseit. Anna nem sokára jön be hozzám angolozni, ö angol tanárnö, és felajánlotta, hogy segít. Látja mennyit szenvedek itt.

Mondjuk azóta már rájöttem, hogy nem (csak) az angolommal van a gond, hanem azzal, hogy nem merem használni. Muszáj bátorságot gyüjtenem, ha beakarok illeszkedni, még 4 és fél hónap!

Barcelona bizonyára nagyon szuper lesz, már annyira várom! :)

Katával tegnap arról beszélgettünk, hogy amit itt megkell tanulnunk elsösorban az az, hogy legyözzük saját magunkat. Minden egyes napunk arról szól, hogy magunkkal viaskodunk, hogy legyen elég bátorságunk és legyöttük a korlátainkat.

Nehéz ügy… Talán ez a legnehezebb ebben az egész dániai életben. Nyitni, mosolyogni, talpon maradni akkor is, ha nem foglalkoznak veled és leszarják a fejed.

De én nem adom fel, úgy döntöttem, hanem nyitni fogok, beszélni, meg minden, mert ha nem is jön össze, legalább tudom, hogy mindent megpróbáltam. Akkor már megérte. Akkor már emelt fövel távozhatok innen.

Most még tudom, hogy egyáltalán nem próbáltam meg mindent. Nem mentem oda azokhoz az emberekhez akikben látok lehetöséget, akik szimpatikusak nekem, mert féltem, hogy ha megszólalok beégetem magam. De ha igen, akkor mi van? Úgyis haza megyek fél év múlva és kész. Nem lesz következménye.

Viszont ha szarul érzem itt magam fél évig, annak igen.

Úgyhogy harcra fel! :P

Csak majd legyek akkor is ilyen lelkes, ha 20x égek egy nap, és 10-en nem köszönnek, meg 5-en hagynak ott. Na mindegy. :D

A magyarok mindig itt lesznek, ami nagy szerencse, hiszen nagyon jól kijövünk, annak ellenére, hogy rettenetesen különbözö emberek, söt külön világ vagyunk mind az 5-en, de ennek ellenére, ott vagyunk egymás mellett a bajban is. (Én ezt tapasztaltam, amíg ágyban voltam) Szóval a magyarság összetart minket. :P Én például nagyon sokat tanulok tölük, de néha úgy érzem, hogy biztos vannak helyzetek, amikor ök is tölem. Ha mást nem azt, hogy milyen jól eltudok lenni 2 hétig ágyban fekve is. :D

Képzeljétek megvan a dalom, nagyon szép lett, legalábbis nekem tetszik. Anyumnak el is küldtem, mondjuk amikor írta, hogy sír, a nagyim meg zokogott Skype-on keresztül, kicsit megijedtem, hogy úristen, mit tettem szegény családommal?! („Hogy lehet elérni egy dallal, hogy a családod letargiába zuhanjon? „c. rovat) de aztán mondták, hogy csak azért, mert nagyon meghatódtak. :)

Szegény mamikám most beteg, „Piros tünetei” vannak (Luca says), pontosabban allergiás valamire, de még nem tudjuk, hogy mire.

JOBBULÁST neki!

Hamarosan lesz egy este, amikor a külföldi diákoknak kell bemutatót tartania a dánoknak. Annának és a többieknek annyi jó ötlete van!

Lesz majd palacsintasütés, zenés, Power Point prezentáció Magyarországról, kvíz kérdések, énektanítás (én fogom énekelni a Tavaszi szelet, és együtt megtanítjuk nekik, miután levetítettük nekik Youtube-on a Freddie Mercury-s változatot), meg tánc is, egyelöre tárgyaljuk, hogy Roll Dance, vagy Gördülök féle tánc legyen. (Szerintem kitaláljátok magatoktól is, hogy én melyikre szavazok :P)

Zoli ötlete volt, hogy táncoljunk valamit ketten, és vetítsünk le videót a Gördülökröl, de én javasoltam, hogy akkor már inkább Roll Dance legyen, meg az integrált, és abban mindenki részt vehet. Szerintem egy csárdás sem rossz ötlet kombi táncban, azt is meglehetne valósítani. :)

Az Ördögtánc is szóba került, de abban csak az épek tudnak részt venni.

Mutassuk meg a dánoknak, hogy a hajukra kenhetik a musical-üket, mi tudunk integráltan is alkotni és elöadni. :)

Na lassan elsurranok, Ganyi Károly egy csodálatos versével búcsúzom, amit bizony ö írt nekem, amin nagyon meglepödtem és aminek természetesen örültem.

Ugye mekkora költö veszett el benne? :)

Ezúton is köszönöm Karcsi, nagyon kedves töled!

Puszi nektek, ne rosszalkodjatok sokat!!

A legszebb énekesnőnek

Mikor a tévében megláttalak,

Tudtam, valahol már láttalak.

Éreztem, meg kell ismerjelek,

Tudni akartam, mi van veled.

Ki lehetsz Te? Mit csinálsz?

Mi az álmod? Mire vágysz?

Énekesnő akarsz lenni?

Ebben szeretnék segíteni!

Ahogy Neked is, mindenem a zene,

Alszom, és ébredek is vele.

De a legszebb dal bizony tőled van,

Nem adod fel, a dalért vagy!

A dalért vagy, és nem adod fel,

Egyszer hiszem, boldog leszel!

Látlak majd a színpadon énekelni,

S szívedből, boldogan megnyílni!

Mert ha énekelsz, a szemed is csillog,

Mindent átjár fénylő, tiszta hangod!

Ez a hang, mi oly kedves nekem,

Mindent, mit énekelsz, én úgy szeretem