Elmélkedések

Mióta itt vagyok, sokszor jutnak eszembe a jövőbeli terveim.

Teljesen más szemmel látom már a világot mint azelőtt. Például eddig tudtam, hogy szeretnék utazni és bejárni a világot, külföldi ösztöndíjjal kinn élni hosszabb távon, (erről már 14 éves korom óta álmodoztam) de eszembe sem jutott, hogy ez meg is valósulhat. Mindig csak vágyakoztam.

Erre most itt vagyok 20 évesen Dániában, fél évig. :) Még mindig hihetetlen számomra. A külföldi diákok közül azt hiszem én vagyok a legfiatalabb, de a legfiatalabb külföldi mozgássérült szerepe biztosan igaz rám. :)

Annyi dolog van, ami eddig fontos volt és már nem annyira az, vagy egyáltalán nem számít, olyan is ami nem volt, de most már az.

Kicsit olyan, mintha egy másik dimenzióba kerültem volna. Új lehetőségek nyílnak meg előttem.

Például az az alternatíva is eszembe jutott, hogy érettségi után egy jó pár évig egyáltalán nem tanulok tovább, hanem olyan lehetőségeket keresek mint ez és utazgatok pár évet.

Szerintem kell, hogy legyenek más hasonló ösztöndíjak is ezen kívül. Sok országban sokkal jobb a mozgássérültek helyzete, mint Magyarországon. Jó, tény, hogy nem Afrikába fogok menni elefánt bébit nevelni, de vannak önkéntes munkák, amiket akár én is csinálhatnék, akár Spanyolországban. (Erről nekem az Anna mesélt) EVS a nevük. Ha haza mentem, majd utána nézek, hogy milyen lehetőségek vannak. Jó lenne ha már addigra jól beszélném a nyelveket. Jah, csak azzal, hogy itt ülök és ide írok, nem haladok sehová. :P

Egyébként elgondolkodtam azon is, hogy milyen fantasztikus nyár vár rám… :S Hogy fél évet, hogy tanulok meg 2 hónap alatt több mint 10 tantárgyból… Ötletem sincs, de hogy egész nyáron gürizni fogok, azt 100%. Utána meg érettségi.

Hmm… Szóval itt kéne magam jól érezni amíg lehet. :D

De az élet tanulás. Pont most mesélte az Anna, hogy tegnap este órákig beszélgettek Dagmar-ral (cseh csajszi) és a pasijával Martinnal (ő dán). Filmekről, utána töriről, föciről és kiderült, hogy olyan alap dolgokat nem tudnak a világról, amin Kata és Anna is tökre meglepődött. Persze az jutott eszembe, hogy biztos tudnék én is olyan baromságokat mondani amin néznének nagyokat, tehát azért én is érzem, hogy mennyire fontos az alap intelligencia. Meg egyáltalán az, hogy az ember tanult legyen, de szerintem nem úgy, hogy egész nap magolja a könyveket, hanem, hogy tájékozott legyen a világról és mindenhez azért valamilyen szinten hozzá tudjon szólni. (kérdés egy dántól: „Milyen pénz volt nálunk, magyaroknál, az euró előtt?”)

Mégis úgy érzem, hogy itt sokkal többet tanulok, mint a gimiben a padban ülve… Ez gáz?

De komolyan mondom! Szerintem többet tanultam mindenről, a világról, az életről, ez alatt a másfél hónap alatt, mint egy tanév alatt otthon a suliban.

Most már értem mire írták ennek a sulinak a honlapján azt, hogy ez az élet iskolája… :)

Nektek is lennének ám lehetőségek, csak megkell őket ragadni! Én most már látom.

Ha néha nem is érzem magam itt jól és nagyon hiányzik az otthon, és igaz 3 hetet feküdtem is itt, de már akkor is feltudnék sorolni vagy 10 dolgot, amiért már megérte itt lenni. :)

És nem szokványos dolgokat, mint a barátok, tenger, blabla, mert ez ennél összetettebb szerintem.

Ez most nem ide vág, de szeretnék Ganyi Károlynak nagyon boldog 25. születésnapot kívánni!!!! :)

Most elköszönök, megyek tanulgatni. :) /Nem matekot bibibíííí!!!/ /Azt majd nyáron, amikor mindenki nyaralni fog…:S/

Puszi!!!

Meghallgatás

Ciijjjjasztok Drágáim! :)

Na mesélek egy kicsit nektek. :) Remélem eltudjátok olvasni.

Elöszöris szeretném megköszönni a sok kedves kommentet mindenkinek személyre szabottan!

Momti: Édes anyukám, nagyon nagyon szeretlek és köszönöm Neked, hogy mindig mellettem vagy! :) És, hogy sosem unod! Már 20 éve „boldogítalak” és még mindig, így, majdnem 2000 km. távolságból is lelkesen támogatsz és bíztatsz. Köszönöm, hogy vagy nekem és persze a többi családtagomnak is!

Eszti: Eszti ma este úgyis beszélünk Skype-on, és akkor majd mesélsz. Neked is nagyon köszi a kommenteket és a sok kedves bíztató szót is amit kapok töled, mindig amikor csak szükségem van rá! :) Puszilom Tomit és büszke vagyok Rád a rádiómüsorod miatt! Igen, bizony bizony, Esztinek SAJÁT rádiómüsora van!!! :)

Kriszti: Örülök, hogy ismét jóban vagyunk, és remélem ez még nagyon sokáig így marad! Veled váltom a leghosszabb e-mailjeimet és nagyon sok bíztatást kapok töled is, ami mindig jól jön ugyebár, de föként az elsö idökben tett jót a lelkemnek, amikor még nehezen ment a beilleszkedés. :) Szóval nagyon nagyon köccike, és jól esik, hogy mindig olvasod a blogomat, én is a tiedet, amikor csak tudom! Sok-sok pusszanat!!

Szabina: Meglepödtem nagyon amikor írtál, de tényleg, viszont kellemes csalódásként és meglepetésként ért. Köszi neked is a sok aranyos kommentet, felvidultam tölük! :) Majd én is írok a Te blogodhoz. Puszilom azt a tündér babát, Zitust! :)

Timi: Bevallom rólad elöször fogalmam sem volt, hogy ki vagy, de azóta már rájöttem. :) Csak nem emlékeztem, hogy neked is elküldtem a naplóm linkjét. Köszi, hogy írtál, nagyon aranyos vagy, ha van kedved még írj máskor is! Mi van veled mostanában amúgy? Puszi!

Karcsi: Neked is köszi mindent, a véleményt, a sok kommentet, a dalt, a verset, és minden bíztatást amit kapok! :)

Nos… egyelöre ennyi, remélem nem hagytam ki senkit! :)

Amint látjátok egy új fejléc meg még pár apróság felkerült az oldalra.

Persze igyekszem, hogy ne uralkodjon el rajtam a „weblapszerkesztés” láz, hanem megörizze az értékét a blog, mármint az életemröl szóljon és ne arról, hogy minél csilli-villibb legyen. :D

Bocsi, „szakmai ártalom”, hogyha weblapot látok azonnal elkezdem felturbózni, még akkor is ha „csak” egy blogról van szó…

Ha minden jól megy jövöhéten megyek már suliba. Megjött a sínem, most azt hordom, valamivel jobb a lábam, meg persze védelem alatt is van, úgyhogy már bátrabban merek mozogni.

Voltam a meghallgatáson… Hát… nem sikerült túl jól a dolog, már totál kijöttem a gyakorlatból. Legalább 2 hónapja nem énekeltem nagyközönség elött és újra vissza tért az ismert lámpalázam.

2 hét után kibújtam az ágyból és elindultam a tett színhelyére, ahol összefutottam a fél iskolával. Volt akiknek fel sem tünt, hogy ott vagyok, de néhányan köszöntek, mosolyogtak, vagy kérdeztek is felölem, de az angoltól, meg alapvetöen az emberektöl is annyira elszoktam, hogy alig tudtam pár értelmes választ kinyögni. Ez rendesen beárnyékolta az amúgy is a béka segge alatt lévö magabiztosságomat…

Ha láttátok volna mi ment ott, biztos nektek is a High School Musical jut eszetekbe… Mikkel megjelent gitárral, erösítövel, napszemüvegben (???) és vagány szerelésben, sorszámmal a hátán (mintha a Megasztárba menne) és sugározta magából, hogy milyen fasza csávó. A szöke, szép csajszikák meg izgatottan várták, hogy sorra kerüljenek. Persze mindenki dán volt, és egészséges, rajtam kívül.

Elgondolkodtam rajta, hogy vajon mit keresek én ott, a sínbe tett lábammal, mint „Rakás Szerencsétlenség” de úgy voltam vele, ha már itt vagyok, legalább megpróbálom.

Bent nagy terem, “Megasztárszerü válogatás” hangulat… 3 idegen egy asztal mögött, papír, toll elöttük, csajszi kameraállvány mögött, Ufo barátunk (egy tanár) a zongoránál. A Killing me sofly-t énekeltem, és észre sem vettem, hogy mennyire izgulok, amíg el nem indult a dal. Olyan hang jött ki a torkomból, hogy elöször azt hittem nem is az enyém. (annyira szar volt) Akkor már rögtön éreztem, hogy ez holtügy, Lámpaláz Józsi visszatért, hogy ismét tönkre tegye az életemet. Úgyhogy égtem. Mint már sokszor.

Persze azt mondták, hogy nagyon szép, de én azért éreztem, hogy nem volt a legjobb.

Nem jutottam tovább, de a tudtomra jutott, hogy érdekes módon az egész musical-ben nincs egy mozgássérült sem, és dán mindenki.

Integráció Forever…. :(

Hát… ennyi történt.

Jövöhéten kezdödnek a próbák, még egyelöre nem tudom hova választottak be, de ha szerencsém lesz a táncon leszek (az énektöl elment a kedvem), mivel a kórusban is ugye dán dalok lennének, ahova gondolom nem akarnak egy International Student-et berakni.

Legalább Katáékkal leszek. (Ök is a táncra jelentkeztek)

Még mindig nagyon aranyosak, sokat elemezgetjük a dánokat, meg az élet nagy kérdéseit. Anna nem sokára jön be hozzám angolozni, ö angol tanárnö, és felajánlotta, hogy segít. Látja mennyit szenvedek itt.

Mondjuk azóta már rájöttem, hogy nem (csak) az angolommal van a gond, hanem azzal, hogy nem merem használni. Muszáj bátorságot gyüjtenem, ha beakarok illeszkedni, még 4 és fél hónap!

Barcelona bizonyára nagyon szuper lesz, már annyira várom! :)

Katával tegnap arról beszélgettünk, hogy amit itt megkell tanulnunk elsösorban az az, hogy legyözzük saját magunkat. Minden egyes napunk arról szól, hogy magunkkal viaskodunk, hogy legyen elég bátorságunk és legyöttük a korlátainkat.

Nehéz ügy… Talán ez a legnehezebb ebben az egész dániai életben. Nyitni, mosolyogni, talpon maradni akkor is, ha nem foglalkoznak veled és leszarják a fejed.

De én nem adom fel, úgy döntöttem, hanem nyitni fogok, beszélni, meg minden, mert ha nem is jön össze, legalább tudom, hogy mindent megpróbáltam. Akkor már megérte. Akkor már emelt fövel távozhatok innen.

Most még tudom, hogy egyáltalán nem próbáltam meg mindent. Nem mentem oda azokhoz az emberekhez akikben látok lehetöséget, akik szimpatikusak nekem, mert féltem, hogy ha megszólalok beégetem magam. De ha igen, akkor mi van? Úgyis haza megyek fél év múlva és kész. Nem lesz következménye.

Viszont ha szarul érzem itt magam fél évig, annak igen.

Úgyhogy harcra fel! :P

Csak majd legyek akkor is ilyen lelkes, ha 20x égek egy nap, és 10-en nem köszönnek, meg 5-en hagynak ott. Na mindegy. :D

A magyarok mindig itt lesznek, ami nagy szerencse, hiszen nagyon jól kijövünk, annak ellenére, hogy rettenetesen különbözö emberek, söt külön világ vagyunk mind az 5-en, de ennek ellenére, ott vagyunk egymás mellett a bajban is. (Én ezt tapasztaltam, amíg ágyban voltam) Szóval a magyarság összetart minket. :P Én például nagyon sokat tanulok tölük, de néha úgy érzem, hogy biztos vannak helyzetek, amikor ök is tölem. Ha mást nem azt, hogy milyen jól eltudok lenni 2 hétig ágyban fekve is. :D

Képzeljétek megvan a dalom, nagyon szép lett, legalábbis nekem tetszik. Anyumnak el is küldtem, mondjuk amikor írta, hogy sír, a nagyim meg zokogott Skype-on keresztül, kicsit megijedtem, hogy úristen, mit tettem szegény családommal?! („Hogy lehet elérni egy dallal, hogy a családod letargiába zuhanjon? „c. rovat) de aztán mondták, hogy csak azért, mert nagyon meghatódtak. :)

Szegény mamikám most beteg, „Piros tünetei” vannak (Luca says), pontosabban allergiás valamire, de még nem tudjuk, hogy mire.

JOBBULÁST neki!

Hamarosan lesz egy este, amikor a külföldi diákoknak kell bemutatót tartania a dánoknak. Annának és a többieknek annyi jó ötlete van!

Lesz majd palacsintasütés, zenés, Power Point prezentáció Magyarországról, kvíz kérdések, énektanítás (én fogom énekelni a Tavaszi szelet, és együtt megtanítjuk nekik, miután levetítettük nekik Youtube-on a Freddie Mercury-s változatot), meg tánc is, egyelöre tárgyaljuk, hogy Roll Dance, vagy Gördülök féle tánc legyen. (Szerintem kitaláljátok magatoktól is, hogy én melyikre szavazok :P)

Zoli ötlete volt, hogy táncoljunk valamit ketten, és vetítsünk le videót a Gördülökröl, de én javasoltam, hogy akkor már inkább Roll Dance legyen, meg az integrált, és abban mindenki részt vehet. Szerintem egy csárdás sem rossz ötlet kombi táncban, azt is meglehetne valósítani. :)

Az Ördögtánc is szóba került, de abban csak az épek tudnak részt venni.

Mutassuk meg a dánoknak, hogy a hajukra kenhetik a musical-üket, mi tudunk integráltan is alkotni és elöadni. :)

Na lassan elsurranok, Ganyi Károly egy csodálatos versével búcsúzom, amit bizony ö írt nekem, amin nagyon meglepödtem és aminek természetesen örültem.

Ugye mekkora költö veszett el benne? :)

Ezúton is köszönöm Karcsi, nagyon kedves töled!

Puszi nektek, ne rosszalkodjatok sokat!!

A legszebb énekesnőnek

Mikor a tévében megláttalak,

Tudtam, valahol már láttalak.

Éreztem, meg kell ismerjelek,

Tudni akartam, mi van veled.

Ki lehetsz Te? Mit csinálsz?

Mi az álmod? Mire vágysz?

Énekesnő akarsz lenni?

Ebben szeretnék segíteni!

Ahogy Neked is, mindenem a zene,

Alszom, és ébredek is vele.

De a legszebb dal bizony tőled van,

Nem adod fel, a dalért vagy!

A dalért vagy, és nem adod fel,

Egyszer hiszem, boldog leszel!

Látlak majd a színpadon énekelni,

S szívedből, boldogan megnyílni!

Mert ha énekelsz, a szemed is csillog,

Mindent átjár fénylő, tiszta hangod!

Ez a hang, mi oly kedves nekem,

Mindent, mit énekelsz, én úgy szeretem

Mindenféle

Hali Mindenkinek!

A „The life in Denmark” címü történet kissé kezdi elveszíteni a jellegzetességét, ugyanis, nem nagyon vagyok benne… :S De attól még írok, mert sokszor unatkozom itt. Persze sok tennivaló van viszonylag, sosem lehet eleget tanulni például a nyelveket (angol, dán, spanyol) de azért néha jó ide is írni egy kicsit, föleg, hogy látom, hogy mennyien olvassátok mostanság. :) (Bocsi a helyesírási hibákért, de ezzel a betütípussal nem lehet hosszú ü-t, ö-t írni)

Tegnap volt Valentin nap. Oh jeee. Nekem annyi elönyöm származott az egészböl, hogy kaptam egy nagyon fini jégkrémes, almás, csoki reszelékes, tejszínhabban úszó trutymót, ami isteni volt. :)

Kata bejött 2 doboz sörrel, hogy igyuk meg együtt, aminek tökre örültem. :) Késöbb Anna is csatlakozott hozzánk, jókat dumáltunk, nevettünk, zenét hallgattunk, pasikról beszélgettünk. Valamelyik nap meg kitöltöttünk egy 120 kérdéses tesztet, (azt hittük már sosem érünk a végére…) hogy megtudjuk milyen az érzelmi intelligenciánk… Hát mondanom sem kell, talán 3 mondatos válasz jött ki és mindkettönknek ugyanaz. Megérte szenvedni vele…

Tegnap mesélte Anna, hogy az egyik csajszika, akivel együtt járunk zenélni a bandába (péntekenként, ez a Music line, amit választottam) kérdezett felölem és lehet, hogy majd benéz hozzám meglátogatni. Meg állítólag beszéltek az érdekemben a „Bajszos zenetanárnövel” (aki elöször pianózni rakott be engem) hogy nagyon jó a hangom és ha visszamegyek, kapjak több szóló számot, mert többet kellene énekelnem. Csak néztem.

Tökre felvidultam ezen, hiszen soha nem mondtam senkinek, hogy ez mennyire fontos nekem, csak belülröl éreztem, merszem meg nem volt hozzá, hogy odamenjek és beajánljam magam a tanárnönek, hogy hadd énekeljek már többet…

Megtették helyettem mások. :) Édesek. (nocsak léteznek ezek szerint nagyon cuki dánok is)

Mellesleg, holnap lesz egy énekválogatás, szóló énekeseket keresnek a musical-be és angol dallal is lehet indulni. Mondanom sem kell, mennyire elkezdett vérezni a szívem, hogy nem próbálhatom meg. Persze eltudnék menni, egy fél órát kibírnék a kocsiban ülve, a cél érdekében meg plána, még akkor is, ha nagyon fájna a lábam, de félek, azt hinnék, hogy csak színlelem a betegséget, vagy esetleg azt gondolnák, ha ide eltudok jönni, akkor az órákra is.

De aztán Annáék és anyum is bíztattak, hogy próbáljam meg, ez csak egy válogatás és elmagyarázhatnám nekik, hogy még pihennem kell, de ez nagyon fontos nekem és bízom benne, hogy a musical-re már meggyógyulok.

Úgyhogy Anna felírta a nevem és ha holnap nem leszek nagyon szarul, eröt veszek magamon és odaslattyogok. :)

Ugye drukkoltok majd nekem?

Amúgy semmi különös nincs itt, lábam állapota igazából változatlan, még egy hétig biztosan aktívan pihentetem, hétfön jön a sínem, meg egy gyógyszerféle dolog is, amit anyum küldött. Vasárnapra már szerintem (remélhetöleg) kirajzolódik a további sorsom…

Semmiképp nem szeretnék haza menni, de azt érzem, hogy már nem maradhatok sokáig ágyban. Persze, addig kell, amíg szükséges, de nem szeretnék vissza élni a dánok vendégszeretetével, kedvességével.

Tegnap anyum elküldte azt a horoszkópomat ami kb. 10-böl 8-ról megírja az igazságot az egészségi állapotommal kapcsolatban. Csak egy olcsó tv-újságról van szó, de megint ledöbbentem azon amit írt…

„Nem úgy forog a világ ahogy Ön képzelte,de arra ritkán gondol,hogy ezért talán ön is felelős lehet. Még mindig nem hiszi,hogy a gondolatoknak teremtő erejük van. A pozitív érzés és szemlélet mindig a jót vonza ,és még a súlyos betegségből is segít kigyógyulni. A negatív gondolatok viszont még az egészségére is károsan hatnak.”

Nem rossz mi?

Úgyhogy ennek tudatában igyekszem pozitív maradni.

Tegnap is meglátogatott Nena a kontakt tanárom. Amikor látta, hogy sörözünk, tökre feldobódott és megdicsérte a Katáékat, hogy hoztak nekem piát.

Elgondolkodtam, hogy otthon vajon melyik tanárnak lettek volna ilyen reakciói egy ilyen esetben…? :D

Annyira hihetetlen, hogy már másfél hónap eltelt… Mióta ágyban vagyok gyorsabban telik az idö, bár amikor jól voltam, január vége fele is érzékeltem ugyanezt.

Nemsokára már itt van Barcelona, meg már a musicalt is nagyon várom, teljesen berendezkedtem erre az életre, szerintem júniusban haza sem akarok majd menni.

Sok minden van itt, ami nem olyan jó mint otthon, de sok olyan is van, ami sokkal jobb.

Barátaim közül sokan elvannak tünve, ami persze picit rosszúl esik (például Fruzsi, Dorcsi, Szisz részéröl) de ezen nem sopánkodom, mert ök is élik a saját életüket, ami érthetö, és inkább annak örülök, hogy vannak akik továbbra is mellettem vannak, kitartóan írogatnak és bíztatnak. (Családom, Kriszti, Erika, Norbi, Eszti, Gabi, Karcsi, néha Geri is :)

Most például a Disturbia megy Rihannatól, amiröl a csajok jutnak eszembe és nagyon elkezdenek hiányozni. :( De ilyenkor eszembe jut az, amire mostanság rájöttem. Az ottani életem nem maga az életem volt. Hanem csak egy része az életemnek. Ami ugyanúgy elfog majd múlni, mint ez a fél év itt, Dániában. Ha azt gondolnám, hogy az a valódi életem, amiben épp akkor élek (mondjuk hosszabb távon) akkor ennyi erövel azt is érezhetném, hogy ez itt, most az. Közben meg nem. Ez is csak egy része.

Sok kisebb-nagyobb rész, amiböl felépül az élet. Értitek mire akarok kilyukadni?

Szóval persze nehéz nélkülük és eleinte a barátság hiányzott rettenetesen, föleg annak aki hozzá van szokva, hogy körül veszik a barátai, de akármilyen hihetetlen, azt is meglehet szokni, hogy nincsenek barátaid! Most már tudom, hogy ennek köszönhetöen a jövöben is bármikor megállom majd a helyem, legalábbis szociális szempontból. Ha lesznek barátaim annak örülni fogok, de ha valami miatt nem, azt is kibírom majd és elleszek egyedül, haverokkal körbevéve. Megeddzödtem. :)

Persze azon leszek azért, hogy ismerkedjek (ha végre kikerülök az ágyból) és megismerjek minél több embert. Annyi fura ember van itt és még több fura reakció, például vannak apróságok amik sokat jelentenek a másik embernek, kisebb gesztusok, és vannak nagyobbak amik meg szinte semmit. Ezeknek a megfejtése is még egy feladat számomra, úgy érzem. :)

Például megtudtam az egyik japcsi csajról, hogy tökre kedvel engem, erröl se tudtam semmit, azt hittem észre sem vesz… :)

Érik még meglepetések az embert.

Mikkel-t is jó lenne jobban megismerni, bár ha nem akarnám se lenne sok választásom, a drágaság mindenhol ott van, Barcelonában is gyönyörködhetek majd a szépséges arcában (és testében), meg persze a musical meghallgatásán is ott lesz.

Jaj nekem…

A netem nagyon szar és a gépem is sajna… olyan mintha lelennének kódolva az oldalak, ezt a bejegyzést is Word-ben írom és remélem hogy lesz majd 2 percre netem, hogy betudjam majd rakni a blogba… Tiszta szar. Hétfön beszélek majd valahogy az illetékesekkel, hogy segítsenek vagy ilyesmi. Lehetséges, hogy azt akarják, hogy az emberek ne netezzenek sokat és e miatt a Skype-ot meg ezeket meghagyják, de szörfözni nem lehet. …

Amíg itt uncsizom sokszor, csinálok Paint Shop Pro-val képeket, felteszek nektek párat, nézzegessétek. :)

Meg van egy netes munka is, amit anyum csinál, abban is megígértem, hogy segítek neki (idöm mint a tenger ugyebár) de hát a hülye net… Nem beszélve a gépemröl, az is lefagy egy nap 5x, pedig vadiújan kaptam karácsonyra. :(

Látom milyen népszerüek lettem a blogok újabban. :) :P Meg a nök lapjás képek is.

Jaj képzeljétek, megvan az elsö saját dalom!

Egyik éjjel született meg, amikor arról álmodoztam, hogy majd egyszer ha közönség elött fogok állni (ülni) a színpadon és elszeretném mondani az embereknek, hogy az mekkora öröm nekem, akkor hogy fogom majd ezt a tudomásukra hozni. Úgyhogy megírtam dalban.

Elöször a dallam, aztán a szöveg és most már zenei háttér is van, ugyanis Karcsi, egy nagyon jó barátom, aki szuper az ilyen dolgokban, felajánlotta nekem, hogy meghangszereli nekem a dalt. :)

1 nap alatt kész is lett és nekem nagyon tetszik! :)

Köszönöm Karcsi!

Na most megyek, vacsi idö van, kajolok egyet aztán kicsit angolozok szerintem. Vagy nézek valami filmet angolul.

Valamelyik nap megnéztem a Salsa címü francia filmet angol felirattal, iszonyú jó volt, nagyon tetszett, föleg azért, mert mindent értettem amit mondtak. Igaz, hogy minden mondat után leállítottam a filmet, hogy rendesen felfoghassam mi van oda írva, de végül fel is fogtam. :)

Na elsurranok. Majd még jelentkezem.

Pusszanat mindenkinek!

És köszi az eddigi kommenteket, várom a többit is! Jah amúgy Iwiwen vannak új képek, ha van kedvetek oda is írhattok kommentet!

Puszy!

D.

Rövid helyzetjelentés

Gondoltam írok egy pár sort nektek kedves olvasóim. :)

Bár tény, hogy velem most semmi különös nincs, azt leszámítva, hogy nagyon fáj a lábam. Teljesen megállt velem az élet itt, Dániában, fekszem, kisebb-nagyobb megszakításokkal már majdnem 2 hete, de nem igazán van javulás. Van, hogy sokkal jobb, aztán éjszaka arra kelek, hogy ismét nagyon fáj. Nem tudom mit akrobatizálhatok álmomban, de valamit biztos nem csinálok jól, ha állandóan vissza esek...
Komolyan ez az elkeseredettség... Lehet, hogy a Texasi láncfűrészes kéne most ide... Megoldaná a gondjaimat pikk-pakk... :) (na jó ez morbid volt :S)
A kedvem is hullámzó. Néha jobb, derűlátó, reménykedő, néha pedig depis. Általában netezgetek, angolozok, tanulom a dánt, filmeket nézek angolul meg ilyesmi, hogy legalább ne legyen olyan haszontalan ez az idő, amit itt töltök. Persze a többiekkel meg folytatódik az izgi, dániai élet, én meg minden jóból kimaradok. :(
Beszéltem a kontakt tanárommal, nagyon rendes velem, mondta, hogy addig pihenhetek ameddig csak szeretnék, pontosabban, amig a lábam rendesen rendbe nem jön, a segítők hoznak kaját, meg nagyon aranyosak. Dehát tény, hogy nem feküdni jöttem ide, és nem tudom meddig kellene várnom, hogy rendbe jöjjek. Ez most rendesen keresztbe húzta a számításaimat.
Jövőhét utáni hétfőn kezdődnek a musical-ünknek a próbái és egy hétig fog folyamatosan tartani. Mindenkinek részt kell vennie benne, 3 dologra lehetett jelentkezni, én az éneket, a táncot és a photoshop-olást választottam. Ha addig nem jövök rendbe, az már elég szomorú, akkor komolyan elkell gondolkodni majd a haza menetelemen. :((((
Addig is igyekszem nem csüggedni és agykontrollozni (ha már elvégeztem a tanfolyamot nem ártana néha alkalmazni is...) és tanulgatok, stb. addig is.
Drukkoljatok, hogy rendbe jöjjek, annyi élmény vár még itt rám, nem beszélne Barcelonáról...Hű... na igen, bele sem merek gondolni. Ha össze jönne, akkor egy nagyon nagy álmom válna valóra... :)
Milyen irónikus az élet... Eddig szenvedtem, hogy nem is olyan jó itt... most meg amikor baj van rögtön rádöbbenek, hogy mégis csak az. :)
Puszi mindenkinek!

Ámuljatok és bámuljatok milyen helyen élünk mi. :)

Montázs

Hogy ne hazudtoljam meg magam, összeütöttem egy kis képecskét, hogy ne unatkozzak. :)
Remélem tetszik!
Pusza!

Kérésre (Újra itt a rózsaszín őrület!!!! :P)

Kérésre végre erőt veszek magamon és írok egy kicsit nektek. :)

Nem mintha annyi lényeges dolog történt volna itt, úgyhogy légyszi ne várjatok tőlem sokat!

A Január 23.-ai buli nem volt túl nagy eresztés, láthattatok róla képeket is, de egyébként elvoltunk. Fényképezkedtünk, iszogattunk, Katával táncoltunk is egy kicsit.

Másnap elmentünk uszodába, ami Aquapark-ként volt meghirdetve, de végül csak pár medencét találtunk. Egész nap döglődtünk ott, azért nem volt olyan rossz.

Utána találkozó volt a magyarokkal, akik mind nagyon jó fejek voltak. Voltunk vagy 30-an és beültünk egy ír pub-ba. Tökre hangulatos volt.

Annyira örültem, hogy végre magyar szót hallok (persze minket 5-ünket leszámítva),kész felüdülés volt úgy ismerkedni, hogy végre nem angolul kellett próbálkoznom, szóval egész otthonosan éreztem magam. Sokkal könnyebben ismerkedtem, mint anno, otthon, ha egy vadidegen társaságba kerültem, hiszen csak az járt a fejemben, hogy „ezek magyarok! Akkor minden rendben lehet!” :) És így is volt. Fura volt, hogy betudtam kapcsolódni a beszélgetésbe és mindent értettem. Egész jól hozzá szoktam már, hogy csak ülök egy társaság közepén és nézek mint egy sült hal.

Szóval beszélgettünk. Nehéz mindenkit megismerni, voltunk egy csomóan és csak pár óra állt rendelkezésünkre. Nem ülhetünk oda minden emberhez 5 percre… Szóval mi Annával egy házaspárral beszélgettünk. Ők itt dolgoznak, de amennyire tőlük és a többiek szavaiból kivettem, nekik is ugyanúgy elegük van a dánokból ahogy nekünk. Mármint, a külföldi diákokkal nagyon jól kijönnek, de a dánok őket sem akarják befogadni igazán.

Kedvesek, partnerek addig amíg a munkaidő vagy az óra tart, de aztán mennek a maguk útján. Nem születnek komoly barátságok.

Mindegy végül is nem is ezért jöttem ide. Megvannak a barátaim otthon. :) (hála istennek!)

Mindenesetre remélem még összefutunk a magyarokkal, nekem nagyon szimpik voltak.

Vasárnap pihi volt.

A következő héten ugyanúgy folytak az események mint eddig. Dán órák, sport, ének, kötelező baromságok, stb. Az előadásokon előszeretettel elalszom, vagy végig álmodozom az egészet, de a fordító csaj tök jó fej, néha énekel nekünk unalmában, meg ilyesmi. :)

Ahogy telt az idő, egyre inkább kezdett fájni a lábam, de nem nagyon tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, azt hittem csak izomláz.

Csütörtökön végre megjött a bankkártyám, és vele egy kedves képeslap is Momtitól. (anyukám, ha valaki nem tudná, a szerk.)

Ez állt rajta: „A siker nem más mint bátorság, hogy az élet minden percét a lehető legteljesebben éljük, a lehető legtöbb tapasztalatot és élményt nyerve ki belőle. A siker azt a bátorságot jelenti, hogy merünk hibázni, viaskodni, változni, fejlődni és merjük vállalni az emberi léttel járó sok-sok ellentmondást” Tök jó nem? Ettől felvidultam és lelket öntött belém. Addigra már sikerült kibékülnünk anyummal, mert hogy egy jó ideig nem beszéltünk.

Pénteken elintézem a felhalmozódott teendőimet. Az Office-ban a fószer elég furán nézett rám, miután hatodszorra is visszamentem hozzá azzal, hogy elfelejtettem valamit. Mosógépkártya, aztán bárkártya, aztán képeslap, aztán az elektromos kocsi kulcsának elkérése, a posta elhozása, stb. Végül mostam is és annak örömére, hogy megjött a pénzem elmentem bevásárolni. :)

Vettem nagy kiszerelésben kólát, hogy kibírja a hónap végéig. :)

De szerencsére nem költöttem olyan sokat. És nem felesleges dolgokra, mint általában. (a kólát leszámítva persze)

Annyira jó érzés volt, hogy végre nem vagyok csóró! :P

Este a beöltözős buli volt. Aki szingli az zöldben, aki nem az, de a buli erejéig igen, az sárga, aki foglalt pedig piros.

Előtte meghívott minket Maya és egy másik lány a szobájába iszogatni, meg dumálni. (Katát és engem)

Eleinte azt hittük csak azért hívnak mert fáj a foguk a dugi sörünkre (szolidan célozgattak) de később rájöttünk, hogy szó nincs ilyenről.

Jót dumáltunk, végig angolul, mindenféléről, pasikról, párkapcsolatról, ki kivel, hogyan, szóval ilyen csajos tracsparti volt.

Meglepődtem azon, hogy szinte mindent értettem és magamhoz képest néha be is kapcsolódtam. Eleinte (amikor ide jöttem) Maya egyetlen szavát sem értettem, majd 2 hét után lassacskán igen, majd 1 hónap után szinte mindent. Mivel rájöttem, hogy ő nem beszél máshogyan mint eddig, valószínűleg én fejlődtem angolból, aminek nagyon örültem.

Aztán indultunk a buliba.

Mindenképp ragaszkodtam a pink fölsőmhöz, ami a Fókuszban volt rajtam (szarok a szabályokra) de azért, hogy ne lógjak ki teljesen a sorból, felvettem egy zöld nadrágot.

Mint kiderült senki nem látta rajtam kívül, hogy zöld, szóval mégis csak kilógtam.

Na mindegy, csomóan nem is öltöztek be.

Eleinte jól éreztem magam, aztán nem, utána a cigizőben, mikor indultam volna aludni, lerohantak minket a dánok és elkezdtek velünk társalogni. Megütötte a fülünket, hogy maguk között is angolul beszélnek, mire Kati néni odaszólt, hogy ilyenkor képesek rá, amikor meg ott ülünk köztük kukán, akkor meg nem? Mire odajöttek közénk és dumáltak nekünk.

Amikor egyszerre 6-an beszélnek hozzád, az kicsit tömény tud lenni, úgyhogy zavartan kapkodtam a fejem és igyekeztem minden rögtönzött kérdésre válaszolni.

Kérdezték van e barátom. Mondom nincs. Akkor miért vagyok pirosban? Mondom ez nem piros hanem pink! (vazze!) Erre ők… itt a kurvák szoktak pinket felvenni, mondják nem tűnt fel, hogy senki nincs pinkben rajtam kívül? Jah… mondom de.

Ennyit rólam.

Megjelent a „szerelmem” is, Mikkel, de, hogy ne lehessen rájönni, mi a státusza, lila volt rajta. (lehet, hogy buzi? :) )

Szóval visszamentem és ittam. Végül egész jól beindult a hangulat és Katával, meg Zolival lejtettünk is egy párat. (Zolinak a hajában zöld csíkok voltak, úgy nézett ki, mint egy Fradi drukker)

Összefutottam egy tök ari lánnyal, aki már kissé ittas volt, de elkezdte mondani nekem, hogy milyen szép vagyok (ez hülye…) és hogy miért nem adok egyértelműbb jeleket arra, hogy szingli vagyok, ha pasit akarok fogni. Mondom miért is nem?

Na mindegy, nem jöttem rá.

Végül visszajött, táncoltunk, nem csak vele, a végén már mindenkivel. Egyesek tologattak, leguggoltak elém és együtt ráztuk magunkat, tökre élveztem. :)

A magyarok meg a sarokból integettek nekem. :P

Majd elvitt a bárpulthoz, ahol meghívott inni. Egyébként eddig akárhányszor Mikkelre néztem, azt láttam, hogy mindig valamelyik bombasztikus csajt táncoltatja, szóval sikerült róla már éjfél előtt lemondanom.

Dumálunk a "Kalapácsfejűvel" a bárpultnál, (szegénykémnek nem tudom a nevét, de mi magyarok ugye mindenkinek nevet adunk :D) mire mit ad isten? Mikkel drága mellettem guggol és elkezdi nekem hadoválni, hogy "I like you"… Azt hittem rosszul hallok.

Utána azon kaptam magam, hogy benn ropjuk a táncparketten.

Le sem tudom írni, hogy milyen cuki volt, össze-vissza forgatott meg fogta a kezem, meg mondta, hogy hú, meg há, meg ilyesmik, szóval rendesen belezúgtam röpke 5 perc alatt.

Egy jó negyed órát biztos táncoltunk, majd megjöttek a bombasztikus csajok, akik elég egyértelműen rámásztak, szóval én inkább visszavonulót fújtam.

Köszi, nem állok be nyálat csorgatni a sorba.

Visszajött a Kalapácsfejű, elrángatott valami sráchoz, hogy tetszik neki és segítsek neki befűzni… (???) Végig dánul beszéltek, úgy éreztem rajtam röhögnek, úgyhogy gyorsan leléptem. Szerintem már senki nem volt százas addigra, mármint pia terén.

A cigizőben még kiöntöttem a lelkem a Katának, hogy mennyire hiányzik mindenki, aztán húztam aludni.

Másnap úgy gondoltam bepattanok az elektromos kocsiba és nekivágok Dániának. Igen ám, de épp lemerülőben volt, szóval csak a tengerpartig merészkedtem lemenni.

De ez is rendhagyó volt… Homok, tenger illat, sirályok, stb. :) Közben zenét hallgattam, cigiztem, úgyhogy elvoltam.

Délután találkoztam Mikkellel, aki megköszönte a pénteki táncot. Cuki volt.

Kati néniék festettek én meg bementem a zeneterembe, ahol sikerült végre aktivizálnom (egyedül!!) a mikrofont és a szintetizátort.

Épp ott örültem magamnak, hogy végre gyakorolhatok és nem zavar meg senki, amikor jött Mikkel, és közölte, hogy jönnek próbálni a haverjaival.

Amíg vártunk rájuk, ő játszott a gitárján, és már majdnem elkezdtük énekelni együtt a Killing me sofly-t, amikor megjelentek a többiek… (Shit!)

Nem elég, hogy helyes, kedves, álompasi, még énekelni, dobolni és gitározni is tud. Rohadjon meg…

Van egyáltalán bármi is amiben nem a legjobb?

Persze megint a legnagyobb fába vágtam a fejszémet és hogy ne legyen egyszerű, még Barcelonába is együtt megyünk. :(((

Vasárnap estére nagyon neki voltam keseredve lelkileg (minden miatt) és elhatároztam, hogy ha pár hónap múlva sem javul a helyzet (kapcsolatok terén) akkor haza megyek. Jó lett volna legalább egy olyan embert találni (a magyarokon kívül) aki nem csak a buli idejéig akar velem jóban lenni…

Annyira fájt már a lábam, hogy lekellett feküdnöm, és mivel csak rosszabbodott, fel sem keltem 5 napig.

A magyarok nagyon rendesek voltak velem, hozták a kaját, meg meglátogattak egy nap vagy5x, úgyhogy annyira nem unatkoztam. De sok időm volt gondolkodni és átértékelni a dolgokat.

Sokszor álmodtam azzal, hogy haza kellett mennem, mert nem lett jobban a lábam és e miatt sírva ébredtem. Nem értem miért… Talán a tudatalattim azt hiszi, hogy jól érzem magam itt? Nem normális szegény… :)

Úgyhogy rájöttem, hogy még feladatom van itt. Nem tudom mi, de nem akarok haza menni. Jól értsd az akarni szót.

Jó lenne tudni mi itt az egésznek az értelme, de nem a dán nyelvtanulás az tuti. Nem is a szerelem és az életre szóló barátság megtalálása. Akkor mi?

Olyan Mission Imposible-nek tűnik az egész.

Ma már végre kikászálódtam az ágyból, úgyhogy jobban vagyok. Nem sokkal, de nem élhetek itt úgy mint egy nyugdíjas.

Szóval jah.

Ma van a Zoli szülinapi bulija, ezt is jól elcseszték a dánok, elvileg levolt szervezve, hogy a ma este a mi esténk, és mi osztjuk az észt, vagy legalábbis olyan zene megy amilyet mi szeretnénk…

Hát… egyelőre nem jött be, mert a dánok gyakorolnak valami zenekarra, de majd meglátjuk mi sül ki belőle.

Pusszanat mindenkinek, drukkoljatok, hogy meggyógyuljak! Illetve mi, a családban mindenki!

HIÁNYOZTOK CSALÁD, BARÁTOK!!!

Képek a múlt pénteki buliról:

A "Fradi drukker" iszik. :)

A csajok is :)

Egyesek a striptease bárban érzik magukat :)

Itt úgy csinálunk mintha táncolnánk...

Többiek

Kata, Maya, Zoli, én (ugye hogy zöld a gatyám???)

The hungarian group

A "fincsi" borral

Már megint úgy mint egy idióta...

Ropják