Itt a tavasz!!! :)

Madárcsicsergős, napsütéses, beflash-elős szép napot mindenkinek!

Most Nótár Mary egyik, számomra új albumát hallgatom (Karcsinak köszönhetően), és tökre bejön. Nagyi, biztos neked is nagyon tetszene! :)

Nem emlékszem már, hogy mikor is írtam utoljára, de nem mostanában.

A szerdai napom elég húzós volt, vagyis inkább programokkal teli. (A legkülönfélébbekkel! :) Reggel nagy nehezen felkeltem, az motivált, hogy végre gyerekeket látok, ugyanis James mai terve egy óvodába tett látogatás volt. Mint kiderült, abszolút érdemes volt elmenni.

Maga az óvoda leginkább egy gyógyszeres dobozra hasonlított, legalábbis kívülről. Ekkor még volt bennünk remény, hogy talán a „rohadt alma belülről édes”, de mint kiderült nem volt az. Alig egy kis díszítés, a szobák nagy része csak szivacsokkal, ilyesmikkel teli, fehér falak, semmi kép, mintha elfelejtették volna berendezni. Elég lehangoló volt.

Viszont a gyerekeket majd megzabáltam, annyira édesek voltak! :)

Én Kati nénivel és Momokóval voltam egy csoportban, kaptunk 5 tündéri gyereket, bevonultunk az egyik berendezetlen szobába és mindenki felolvasta nekik a saját meséjét.

Eleinte megvoltak szeppenve, főleg az az egyetlen kislány a mi csoportunkban, akit én kinéztem magamnak, mint kis kedvencet. :) Aztán később már felélénkültek, mert Momoko jól tud dánul és kérdezett tőlük a mesével kapcsolatban, meg válaszolni is tudott a gyerekeknek. (úgy irigyeltem! Olyan cukin magyaráztak dánul, az ő szájukból még a dán sem tűnt annyira csúnyának :)

Én picit izgultam mint mindig, de azért felolvastam Dukke Ditte történetét, ami a legprimitívebb mondatokból állt. (Dukke baba és úgy kell kiejteni, hogy „dugod ide” :D)

Készültek közös képek is velük, majd kimentünk az udvarra, ahol kaptunk kávét és teát. Addigra némely gyerek már egész közvetlen volt, Minori, Hiro és Kata is összespannolt egyel-egyel. Nagyon bántam, hogy nem tudok dánul, különben már biztos beépültem volna közéjük. :)

Volt egy ún. „bandavezér” jellegű vörös, szeplős kisfiú, akinek be nem állt a szája, folyamatosan osztogatta az észt, és körbevezetett minket Annával az oviban. Nagyon édi volt. :)

Elhatároztam, hogy hazamegyek és csinálok valamit egy oviban. Jó ez hülyén hangzik, de akkor is! :) Biztos kellenek önkéntesek, szerintem mindig örülnek ha van valaki aki szívesen rajzolgat velük, énekel, játszik, stb.

Ilyen az Ágyszínház alapítvány is, ott kórházba kell menni játszania a beteg gyerekekkel. Annak is már 2x nekiugrottam, de egyszerűen nem tudtam eljutni még a találkozóra sem, annyira komplikált volt az oda vezető út.

Annyira rossz, hogy otthon nem lehet ilyet, hogy egy fogyatékos óvónő legyen… Persze, a felelősség miatt, mert ha leesik a fáról vagy mittudomén, de meglehetne osztani a munkát, hogy mondjuk több óvónő van és a mozgássérült rajzol, énekel, játszik, matekozik, stb. velük, a többit, amit ő meg nem tud megcsinálni, a másik óvónő. De hát erre várhatok Magyarországon… Viszont valami azt súgja, hogy itt Dániában még ez sem egy olyan lehetetlen vállalkozás. Elég ha már azt nézzük, hogy akár segítő is lehetsz itt, annak ellenére, hogy mozgássérült vagy. :)

Visszajöttünk, Kenneth folytatta az óráját, elmondtuk neki az ovival kapcsolatos tapasztalatainkat és kiderült, hogy itt 3 féle óvoda van: magánovi, állami ovi (ebben voltunk most), és egy másik fajta magánovi, amikor egy anya vagy bármilyen magánszemély úgy dönt, hogy ő most nyit egy külön ovit a saját és a barátai gyerekének. Elvégez tanfolyamot, megszerzi a szükséges támogatást az államtól és létrehoz az otthonában (akár) egy magánóvodát. Jó mi?

Emellett az is kiderült, hogy itt minden egyetemi, főiskolai és egyéb tanulmányt (ami nem magánsuli vagy népfősuli) fizeti az állam.

Úgyhogy tényleg nem lehet annyira rossz ide születni, vazze!

Óra után elmentünk Nenával a dokihoz, ahol végül elvégeztek egy vérvételt (kb. fél perc alatt) és egy gyors váladékminta vételt. Elvileg hétfőn megyek röntgenre és szóba került az a bizonyos gyógyszer is, amiről régebben beszéltünk. Hetente egyszer kell bevenni, étkezés előtt fél órával, csak ülve lehet, utána vagy egy liter vizet megkell inni és mindig ugyanabban az időpontban. Azt mondta a nő, hogy fontos az, hogy a helyes módon szedjem és mellette még arra is kell figyelni hogy egyes vitaminokat bejuttassak a szervezetembe. Nem lehet mindenhol kapni, van egy olyan érzésem, hogy Magyarországon sem. De most csak kipróbáljuk, aztán majd meglátjuk mi lesz.

Az, hogy vesekövem volt, kissé megnehezíti a dolgokat, e miatt kellett a vérvétel.

Majd elválik hogy alakul.

Egyik este megnéztem egy nagyon jó filmet és elhatároztam, hogy eléneklem azt a dalt, amit a lány is énekel benne. Annyira megtetszett a dallama és a mondanivalója is, hogy úgy éreztem én ezt tudatni szeretném az emberekkel.

Gyakoroltam, megmutattam Annáéknak, szerintem tök jól ment, a szöveget is totálisan megtanultam, úgy éreztem maximálisan felkészültem a szerda esti „Ki mit tud”-ra.

Elég színvonaltalan volt a dolog, áriáztak, ökörködtek, próbáltak énekelni, vagy verset mondani de úgy, hogy szinte beszélni sem tudott némelyik.

Aztán amikor az egyik videón egy pornófilm szerű dán mentalitással fűszerezett „poénos” filmet láthattunk, ahol élesben smacizott fiú fiúval és lány lánnyal, akkor kezdtem elgondolkodni azon, hogy mégis mit akarok én itt a dalommal?

Anna szavaival élve, ez olyan, mintha a Hooligans rajongóközönségének Zorán énekelne. (vagy Zámbó Jimmy, vagy Máté Péter)

Na mindegy, végül előadtam persze. Nagy tapsot kaptam, meg minden, de a lámpaláz természetesen megint mindent elrontott. Hamis volt, legalább 4x, 5x elfelejtettem a szöveget, az egész iskola ott volt, előttem ült Mikkel és a többi „nagyon dán” ember, totál lefagytam, de azért igyekeztem, végignyomtam és a végére egész jó lett belejöttem.

De mivel az idegeskedés az összes létező energiámat felemésztette, már nem maradt arra erőm, hogy figyeljek a dallamra és a szövegre. Nem tudtam koncentrálni.

Szívás… :(

Persze, azért nagyon sokan gratuláltak, volt aki ódákat zengett, hogy én voltam a legjobb, stb. Persze, köztük biztos, mivel a többi produkció maximum a „Benne leszek a tv-ben” című műsorba mehetett volna el. Viszont én tudtam, hogy egy komolyabb versenyben már simán elvéreztem volna.

És a legjobb oldalamat sem tudtam megmutatni a dánoknak. A zeneteremben annyira jó volt és nem értettem itt meg miért nem. :( Vagyis tudtam miért, de nem bírtam felfogni.

Másnap nem mentem fotózkodni, mivel úgysem tudtam volna figyelni semmire, a saját gondolataimon kívül és emberekkel sem akartam találkozni egy ideig.

Anna és Kata másfél órás lelki fröccsöt adtak nekem az énekkel kapcsolatban, ami nagyon rendes volt tőlük és valamennyire helyre is rakott.

Minden azon a hülye önbizalmon múlik…

:(

Szóval csütörtökön elvoltam, átgondoltam ezerszer, hogy kellett volna másképp csinálni, felülkerekedni rajta, mi a megoldás, mit kéne kitalálnom, hogy végre legyőzzem és máskor ne történjen meg. Több rutin, sok-sok fellépés, meg valami önismereti, vagy önbizalom vagy esetleg autogén tréning sem ártana.

Olvastam a kognitív terápiáról is, de iszonyatosan drága és lehet, hogy semmit sem érne az egész. Na mindegy, majd ha hazamegyek, kitalálok valamit.

Azért sikerült egy filmet is megnézni amitől feldobódtam, nutellát, chips-et zabáltam, és punnyadtam egész nap. Miután lelkileg helyre raktam magamban a dolgokat, már volt elég erőm ahhoz, hogy pénteken felkeljek és elmenjek énekelni a bandába azok közé az emberek közé, akik az első sorban ültek akkor, amikor „beégtem”.

Csütörtökön még Marta és Soren is bejött hozzám. Tök jól esett tőlük. Úgy látszik Marta valamennyire már ismer, mert azért jött, hogy megkérdezze, hogy viselem lelkileg az egészet. Ő ezt egyáltalán nem tartja beégésnek, csak tudja mennyit képes vagyok agyalni dolgokon és mennyi energiát elpazarolok arra, hogy a földbe döngöljem magam. :D

Úgyhogy vele is dumáltam, egyedül ami mindig erőt ad az ilyen helyzetekben, amikor azt a visszajelzést kapom valakitől, hogy kirázta a hideg. Nekem ennél nagyobb dicséret nem is kell. Mert ha nekem egy daltól, vagy valaki hangjától feláll a szőr a karomon, akkor az pontosan az a hatás, ami teljesen lenyűgöz. Ami nyomot hagy bennem, ami nagy élménnyel ajándékoz meg.

És én is valami ilyesmit szeretnék kiváltani az emberekben a dalaimmal. Sőt, anno ilyesmiben még csak reménykedni sem mertem. De azóta már nagyon sokszor visszahallottam szerencsére. Nekem ez a lehető legnagyobb dicséret. Több nem is kell. :)

Pénteken tehát erőt vettem magamon és kedvetlenül ugyan, de elindultam először dánra, majd énekre. A dán nem volt olyan rossz, Zolival voltunk együtt, meséltük egymásnak a családról. Ő valamiért sokkal részletesebben elmondta, nem is értem miért… :D (nálam annyiból állt a bemutatás, hogy kit hogy hívnak és hány éves :) „Min soster hedder Luca og hun er 7 ar gammel.” :)

Az éneken pedig tanultunk egy új dalt, de mivel múltkor nem voltam a rekedtségem miatt, csak számomra volt új, a többiek már ismerték.

Az a lány énekelte aki a múltkor is, és Ida és másik „menő” dán csajszika.

De nagyon aranyosak voltak, vagyis miután persze észrevették a létezésemet. :)

Elmentünk 3-an megtanulni tökéletesen a dalt, vagyis inkább ők megtanították nekem. Ők ketten énekelnek szinte mindent, én meg csak a közösbe vagyok benne, amikor Ida és én ugyanazon a hangon énekelünk, a másik lány pedig sokkal magasabban. (ami szerintem nem megy neki, mert bár iszonyú jó hangja van, nagyon mély)

Legalábbis innen indultunk. Végül miután elkezdtem énekelni kezdték belátni, hogy lehet jobb ötlet lenne, ha én énekelném a magasat, ők pedig ketten a mélyet, mert nekem jobban megy mint a szőke csajszikának.

Aztán azt is kiharcoltam magamnak, hogy egy részt énekelhessek én, és bár így is még elég kevés szerepem van a dalban, de mégis több mintha fele ilyen kevés lenne. :D (hú, micsoda szikrázó humor mi? :P)

Az az egy szerencsém van, hogy a hangom van olyan jó mint az övék (legalábbis szerintük, én nem tudom megítélni, mert az övék is fantasztikus) és e miatt fogadnak be, teljes értékű énekesnek tartanak, ami erőt ad ahhoz, hogy ne tartsam magam kevesebbnek náluk és ne érezzem magam (annyira) elnyomva amiatt, hogy mozgi vagyok és külföldi. Ebben a helyzetben ezt egyáltalán nem éreztetik velem, inkább áradoznak, hogy hú milyen jó a hangom, stb. Még meg is lepődnek rajta, ami megint csak egy jel arra, hogy nem voltam valami jó a szerdai estén. Persze tudom, hogy éneken kívül még köszönni sem fognak, de itt legalább együtt tudunk működni és valami szupert létrehozni.

Viszont a bandában már nincs lámpalázam. Annyira magával ragad a hangulat, (a „flavour” :) hogy élő zene megy, hogy mindenki tombol, énekel, játszik, teljes beleadással csinálja azt amit imád, hogy már nem marad arra se kedvem, se energiám, hogy idegeskedjek. Épp annyi lámpaláz van bennem, hogy az adrenalin miatt növelje a teljesítményem színvonalát.

Ilyen szinten kéne majd megmaradni sok ember előtt is.

Péntek délután elmentünk Arhusba a majálisra. Nem volt olyan rossz, de jobbra számítottam. Abban a parkban volt megrendezve, ahol mamiékkal is voltunk. (A Gamle By mellett) Inkább szólt a politikáról, mint május elsejéről, illetve a koncertekről, kajálásról, tavaszról, stb. Összefutottam egy magyar sráccal, aki odajött hozzám és angolul megkérdezte, hogy magyar vagyok e, mert hogy látja a kerekemen, hogy Roll Dance Budapest. Majd elkezdett magyarul beszélni. :) Tök jó volt.

Képzeljétek eljött a suliba egy politikus és beszédet tartott. Náluk nem jobb és bal oldal van, mint nálunk, hanem kék és piros. De gondolom kitaláljátok, hogy melyik melyik. Most a kékek vannak kormányon, de több mint a fele a sulinak piros, és hogy ezt meg is mutassák, nagyon sokan pirosba öltöztek, amikor jött az abszolút politikus fejű emberke, hogy kampányoljon egyet.

Én a magam részéről már akkor nem szerettem, amikor még nem is láttam, de mikor elkezdett gitározni és énekelni (öltönyben), akkor valamilyen oknál fogva :D már nem tűnt olyan ellenszenvesnek.

Eltudnátok képzelni, ahogy Gyurcsány előkap egy gitárt és elénekel valamilyen barátságról és összetartásról szóló dalt?

Na igen, itt még a politikusok is mások.

Nekem tetszett amiket mondott, de tény, hogy van neki is oka arra, hogy befolyásolja az embereket, hiszen a kormányt akarja vezetni.

A majálison viszont volt egy külön kommunizmusos, Lenines sátor és némely ember sarló-kalapácsos vörös zászlóval mászkált, Katát, Dagmart és engem a hányinger kerülgetett. Mi tudjuk miről szól ez az egész, míg a dánoknak fogalmuk sincs, hogy miről beszélnek, miből csinálnak „viccet” és hogy esetleg azoknak, akik a forradalomban a szeretteiket vesztették el, rohadt nagy fájdalmat okoznak.

Arra gondoltunk Katával, hogy mami ha ott lettél volna biztos felgyújtottad volna a sátrat, vagy minimum molotov-koktélt dobáltál volna be közéjük! :)

Viszont amit megtudtam, hogy a szélsőjobb oldal sem jobb, mert azok meg a nácizmust tartják jónak, vagyis „minden köcsög, román, bolgár és egyéb külföldi menjen haza”. A dánokra amúgy is jellemző ez a mentalitás, elég ha a Jante törvényt nézzük. (amiről még mindig nem írtam bővebben, bocsi, de ennek is eljön majd az ideje! Akit nagyon érdekel, amúgy rákereshet a Google-n)

Volt egy politikai előadás, amin én nem voltam ott, de a Kata is felállt és eljött, annyira kiakadt rájuk. Egy szélsőjobb politikus jött és úgy küldte el a fenébe a külföldieket, (név szerint a románokat és bolgárokat), hogy ott ült 3 román gyerek és a többi külföldi és volt fordítás…

Szegény fordító csaj kért bocsánatot tőlük Dánia nevében, mert neki égett a pofája, hogy azt kell lefordítania a külföldieknek, hogy menjenek haza.

Meg mondta, hogy ez a csak a politikus véleménye és nem Dániáé… Mondhatni szabadkozott, de volt is miért… :S

Jelenleg most szociáldemokrácia van Dániában, ami az ő szemszögükből nagyon jó, mert ott az állam, segít, támogat, mindent fizet, nagy a közbiztonság, szóval arany életük van a dánoknak. Nekünk, külföldieknek már nehezebb a helyzetünk, mert annyira nem fogadnak be, de még mindig jobban mintha a szélsőjobbak lennének kormányon.

Na ennyi elég mára a politizálásból. :)

Este megnéztem egy filmet, nutelláztam és pihiztem. Majd elindultam lemosni a sminkemet és lefeküdni aludni, de ahogy pizsit kerestem, megtaláltam a Dorina felsőjét, ami eddig még nem is volt rajtam, úgyhogy végül úgy alakult, hogy átöltöztem és elindultam bulizni. :D

Kata és Zoli is jöttek és végül nagyon jól éreztem magam. Mondjuk most abszolút úgy indultam neki, hogy ez egy szuper jó este lesz, iszogatok, táncolok és jól érzem majd magam.

Aztán be is jött.

Persze nem a dánokkal, mivel ők továbbra is szartak a fejünkre. Amikor már kellően bevoltak rúgva, elkezdtek hozzánk angolul beszélni és jó volt, mert amúgy jó fej, értelmes emberek és tök jó poénokat belőttek. Annyira gáz, hogy ennyire köcsögök! Mármint, hogy ennyire nem nyitnak felénk amúgy. Pedig tök jól ellenénk. Mind a fiúkkal, mind a lányokkal.

Na mindegy. Végül mi odamentünk táncolni Katával a táncparkettre, ők meg a bár mellett nyomták, eszükbe nem jutott, hogy odajöjjenek hozzánk, na mindegy. Lehetünk, bármilyen lazák, piásak, jó fejek, tombolhatunk úgy mint elmebetegek, őket nem hatja meg. Mi a Marsról jöttünk ugyebár… :S

Ennek ellenére széttáncoltuk magunkat és jókat tomboltunk, úgyhogy nem bántam meg, hogy elmentem.

Nekem elég egy ember, akivel jól tudom magam érezni, és onnantól kezdve már elvagyok. Zoli is tombolt, meg csinált rólunk képeket, tök ari volt. :)

Fél 2-ig voltunk ott, aztán eljöttem, mert már kezdett megártani a 3 sör, de nem rúgtam be, csak leakartam feküdni. Bejött Zoli, mert nálam volt a kabátja, vele még dumáltunk, meg tök jó, a Marczira emlékeztető dalokat hallgattunk.

Olyan honvágyam lett, hogy hihetetlen! Már alig várom, hogy haza menjek!!! :)

Ma pedig rendet rakok, mosok, válaszolok az e-mailekre, elmosogatok, ilyesmik, aztán szerintem ha rátudom magam venni, kibérelem a Scouter-t és neki vágok a természetnek. :) Elszeretnék menni abba az erdőbe, ahol múltkor voltunk a Katáékkal, meg a tengerpartra is, viszek plédet, zenét, könyveket, naplót, szendvicset, iszit, stb. :)

Olyan jó, hogy itt nem kell attól félni, hogy jön valami aberrált és megerőszakol, megöl vagy ilyesmi! De komolyan! Max, annyitól kell tartanom, hogy lemerül a Scouter, de ennyi. Hajléktalanok ugye nincsenek, a szellemi sérültek remélhetőleg a nekik való intézményben vannak, az egyéb kufircolni kívánó fiúk pedig találnak (a heti 3 lerészegedős buli valamelyikén) más kufircolni kívánó lányokat.

Tök lazán ellehet menni egyedül az erdőbe, a tengerpartra, úgy hogy 1 km-es körzetben egy lélek sincs, míg otthon a Margit szigetre nem tudok kimenni úgy, hogy nem fussak össze valami idiótával… :S

Na mindegy.

Most megyek, válaszolok az e-mail-jeimre, bocsi mindenkinek akinek eddig nem írtam és elhanyagoltam!!! Nem volt szándékos, de gondolom látjátok, azért az esetek többségében, mindig van valami progi. :)

Itt pár kép, az elmúlt napok eseményeiről!

Hamarosan jön a többi is. (buli, ének, óvoda, stb.)

Az első dalszöveg azé a dalé, amit a „Ki mit tud”-on énekeltem, a másikat pedig én írtam a „kudarcom” hatására. Még nincs hozzá dallam, de már dolgozok rajta. :)

Puszilok ezermilliószor mindenkit és a Kokkenfakken legyen veletek!!! :)

Néhány kép: (ha nagyobban szeretnéd megnézni, katt a képre)

Oviban

Soren szülinapján

Dalszöveg:

Lefordítva:

Mászás

Már majdnem látom…

a célt, miről álmodom.

De egy hang a fejemben azt súgja,

hogy elérni sosem fogom.

Minden lépés mit megteszek

minden mozdulat mit érzek,

nem talál célba,

s meginog vele az egész hitem.

De ki fogok tartani

Fejemet felszegve hagyni.

Refr.:

Mert mindig lesz egy újabb hegy

Mit meg akarok majd mászni

S kemény harc is mindig lesz

Mit néha el fogok veszteni.

Nem számít, milyen gyorsan érek oda,

Sem az, mi vár rám a másik oldalon,

Ez a mászás titka.

A küzdelmekkel szembe nézek

A kockázatot vállalom

Néha lehet, hogy ez földhöz vág

De hogy összetörjek, nem hagyom.

Hogy mi vár rám nem tudom

Muszáj folytatnom.

Ezek a pillanatok azok

Mikre a legjobban emlékezni fogok

És erős leszek

Csak mászok egyre feljebb

Refr.:

Mert mindig lesz egy újabb hegy

Mit meg akarok majd mászni

S kemény harc is mindig lesz

Mit néha el fogok veszteni.

Nem számít, milyen gyorsan érek oda,

Sem az, mi vár rám a másik oldalon,

Ez a mászás titka.

Vége:

Csak igyekezz, csak mássz

Állj meg a hitedben!

Erről szól a mászás.

Ez pedig az amit én írtam:

Ez vagyok én

Ha a színpadon állok, megbénít a félelem.

Hiába csinálnám azt, ami az életem.

Annyira nehéz leküzdeni,

Oly nehéz elmondani,

Hogy mi a szívemet nyomja

Nem más, mint az egyetlen

Mi értelmet ad annak, hogy létezem.

Jobbnak kell lennem, erősebbnek

Csak másznom egyre feljebb.

Talán egyszer te is elhiszed,

Hogy ez a titka mindennek.

Refr.:

Nem vagyok tökéletes, nem vagyok jobb

csak van egy ajándékom mit az élet adott.

De ahogy adta el is veheti,

Ha már nem lesz erőm tovább küzdeni.

Mégis meg kell tanulnom,

Hogy talán nem kell aggódnom.

Irányítanak az álmok,

Tudom, ez az út a helyes,

Hisz minden mi vagyok

A hibáimmal teljes.

Miközben minden érzelmem lángra gyúl

Miközben a szél az arcomba fúj,

Tudom, hogy feladni könnyebb

Ha a világ nálam erősebb.

A szemem előtt van már, érzem, de

hiába látom oly közel a célt

Küzdenem kell mindenért.

Mint mindenki, úgy harcolok én is

Nem hittem volna, de most mégis.

Felnézek az égre, látom a napot

S tudom, várnak még rám kudarcok.

Refr.:

Nem vagyok tökéletes, nem vagyok jobb

csak van egy ajándékom mit az élet adott.

De ahogy adta el is veheti,

Ha már nem lesz erőm tovább küzdeni.

Mégis meg kell tanulnom,

Hogy talán nem kell aggódnom.

Irányítanak az álmok,

Tudom, ez az út a helyes,

Hisz minden mi vagyok

A hibáimmal teljes.

Nem vagyok tökéletes, nem vagyok jobb

csak van egy ajándékom mit az élet adott.

De ahogy adta el is veheti,

Ha már nem lesz erőm tovább küzdeni.

Mégis meg kell tanulnom,

Hogy talán nem kell aggódnom.

Irányítanak az álmok,

Tudom, ez az út a helyes,

Hisz minden mi vagyok

A hibáimmal teljes.

A hibáimmal teljes.

Míg hiszel magadban, hisz benned a világ is.

Míg nem adod fel, hisz benned az ég is.